eur:
394.42
usd:
370.32
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Újabb intézkedések Ferihegyen

Mostantól rendőrök ellenőrzik a csomagpakolókat a ferihegyi repülőtéren, hogy megelőzzék a további lopásokat. Ezt a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság felderítő osztályának vezetője mondta az InfoRádiónak, miután beszámolt arról, hogyan sikerült elfogniuk azokat a tolvajokat, akik feltörték Babos Tímea teniszvilágbajnok bőröndjét.

Megtalálták Babos Tímea ellopott ékszereit két repülőtéri rakodómunkásnál, egy házkutatás során. A két vecsési férfit lopás gyanújával hallgatták ki.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Rendőri Igazgatóság is a sajtóból értesült arról, hogy Babos Tímea csomagját is megrongálták és meglopták Ferihegyen - mondta Bráda Balázs, az igazgatóság felderítési osztályvezetője. Hozzátette: a gyors nyomozati munka révén először egy ötfős rakodóbrigádot tudtak beazonosítani, majd további megkeresések, adatgyűjtések és a kamerafelvételek visszanézése után három főre csökkent a gyanúsítottak száma. Végül megállapították, hogy két ember terhére róható a lopás, ők a meggyanúsításuk után a kihallgatáskor be is ismerték tettüket.

A korábbi poggyászlopásokkal kapcsolatban Bráda Balázs elmondta: nem csak most, ebben az ügyben értek el sikert, hanem korábbi ügyeikben is, ezért nem teljesen fedi a valóságot az, amikor az emberek azt mondják: egy híres ember káresete kell ahhoz, hogy javuljon a helyzet.

"Évente 13 millió ember fordul meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A poggyászlopásokkal kapcsolatos bűnügyek száma ehhez képest elenyésző, és az évek során stagnál, nem növekszik" - hangsúlyozta a felderítő osztály vezetője.

A megelőzésben próbálják mindig felhívni az utazóközönség figyelmét, hogy az értékeket ne a poggyászukban helyezzék el. Teljes biztonság nem érhető el, de az utasok sokat tehetnek csomagjaik biztonságáért. (Ennek mikéntjéről is beszélt korábban Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója is az InfoRádiónak).

"Az ilyen lopások jórészt a repülőgépek belsejében történnek. Ott viszont repülésbiztonsági okokból nincsenek kamerák, ezért

kollégáink kint vannak a rakodásoknál, megfigyelik azokat, ezzel próbálják elejét venni ezeknek a nem kívánt eseményeknek"

- mondta végül Bráda Balázs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×