Újra lecsaphat az ÁSZ az ellenzéki pártokra

Infostart
2018. február 9. 06:47
A parlamenti ellenzék pártjainak a napokban újra meg kell keresniük az Állami Számvevőszéket. A hét pártnak olyan intézkedési tervet kell készítenie és benyújtania, amely garantálja, hogy a közelmúltban feltárt gazdálkodási-pénzügyi hiányosságaik megszűnnek, működésük mindenben követi majd a jog előírásait. Mulasztás esetén az állami támogatás felfüggesztésével is számolniuk kell az érintett pártoknak.

A múlt hónapban több párt ellenőrzését is befejezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a vizsgálatok a Jobbiknál, az MSZP-nél, az LMP-nél, a DK-nál, a liberálisoknál, a Párbeszédnél és az Együttnél is találtak hiányosságokat, szabálytalanságokat.

A számvevők megállapításaival sokat foglalkozott a nyilvánosság, ugyanis több érintett pártnál is kiderült, hogy 2015-ban vagy 2016-ban tiltott támogatást fogadtak el, emiatt pedig pénzügyi következményekkel, szankcióval kellett számolniuk - írta a Magyar Idők.

Ez ügyben haladékot kaptak az érintettek. Az anyagiak mellett azonban más is fejtörést okozhat a politikai erőknek. – Fontos előírás, hogy az ellenőrzött és szabályszegésen ért szervezeteknek, ez esetben a pártoknak úgynevezett intézkedési tervet kell készíteniük a gazdálkodási hibáik kijavításáért – nyilatkozta lapunknak az ÁSZ főtitkára. Holman Magdolna hozzátette: erre a jelentés kézhezvételétől számított harminc nap áll a vezetők rendelkezésére. A feladat teljesítését törvény írja elő, a határidő pedig a napokban telik le minden érintett párt ügyében.

A törvényben rögzített kötelezettség elmulasztásának pedig komoly következménye is lehet. – Ha az ellenőrzött szervezet vezetője nem küldi meg időben az intézkedési tervet, vagy a felhívás ellenére sem ad le elfogadható dokumentumot, az ÁSZ a közpénz és a közvagyon – és nem mellékesen adományozóik – védelmében kezdeményezheti a pártot megillető állami támogatások, egyéb juttatások folyósításának felfüggesztését – ismertette a lapnak a szabályokat a főtitkár.