Tarlós István is megszólalt a Göncz Árpád metróállomás ügyében

Infostart
2018. február 9. 07:28
A Fővárosi Közgyűlés tárgyalni fog és dönt a 3-as metró felújított állomásainak nevéről.

Tarlós István szerint túlzás lenne, ha a XIII. kerületi városközpont után az Árpád híd megállót is a néhai államfőről neveznék el. A főpolgármester a Magyar Idők cikke szerint azt mondta, a közgyűlés dönt majd az ügyben.

– Végleges megállapodás a XIII. kerület egy részének Göncz Árpád-városközpontra való átnevezéséről van; ami a metrómegállót illeti, arról még nem született döntés – jelentette ki a Magyar Időknek Tarlós István. Budapest főpolgármestere szerint túlzás lenne, ha az Árpád híd metrómegállót is a néhai köztársasági elnökről neveznék el.

Szavai szerint a városrész nevének megváltoztatása a XIII. kerület kérése volt, a Göncz Árpád-városközpont elnevezést pedig a közgyűlés kormánypárti többsége is támogatta, emléket állítva a rendszerváltás utáni Magyarország első köztársasági elnökének. A város vezetője azt hangsúlyozta, hogy a volt államfő tiszteletére egykori, III. kerületi lakóhelyén emléktáblát, annak közelében pedig mellszobrot állítottak. – A megállók elnevezéséről a Fővárosi Közgyűlés mindenképpen tárgyalni fog – jelentette ki a főpolgármester.