Jó idő és jó túrák várnak a hétvégén

InfoRádió
2018. február 9. 21:19
Nem várható eső a hétvégén, ezért érdemes kirándulni egyet az erdőben. Itt az ajánlat.

A Börzsönyben a Holló-kőtől a pilisi Vörös-kőhöz vezető, piros jelzésű út bejárást javaslom. Visegrádról kell elindulniuk és Pilisszentlászló érintésével Leányfalun fejezhetik be a napot.

Vagy menjenek el a Gerecse és a Budai-hegység határára, Zsámbékra, ahol megnézhetik a romtemplomot, a lámpamúzeumot és a volt szovjet légvédelmi bázist, utána pedig végiggyalogolhatnak a Nyakas-hegy - Perbál - Zajnát-hegyek - Nagykovácsi útvonalon. A zsámbéki templomrom egy háromhajós premontrei bazilika és kolostor torzója, mely 1220 és 1234 között épült késő román és korai gótikus stílusban. 1763-ban a nagy komáromi földrengés rombolta le, azóta nem építették újjá.

A Budai-hegységben Telkinél léphetnek rá az ösvényre. Kaptassanak fel a Csergezán kilátóhoz, onnan menjenek el a Vörös-pocsolyához és Hűvösvölgyben zárják a kirándulást. A kilátó Csergezán Pál állatfestő nevét viseli. Ő volt a Nők Lapja, az Ország Világ, a Magyar Vadász és a Nimród rajzolója, illetve Kittenberger Kálmán és Fekete István könyveinek illusztrátora.

A Bakonyban Várpalotáról indítható szép körtúra a Vaskapu-völgyön keresztül Várberek, Bátorkő és Pusztapalota érintésével.

Fehér Balázs, az Országos Meteorológiai Szolgálattól elmondta, a csapadékos időt okozó ciklon középpontja eltávolodik keletfelé, de továbbra is hideg levegő lesz majd a Kárpát-Medence felett.

Sok felhő várható, de rövidebb napsütés is lesz, a hőmérséklet kora délután 4 fok körül alakul, késő este -1, 0 fokra hűl le a levegő.

Teljesítménytúrák is lesznek a hétvégén. Most rendezik meg a NO-SZ-A teljesítménytúrát, a Téli Margitát, a Kitörést, a pomázi Futapestet és a Tündér-hegyi túrát. Ezekről a Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján olvashatnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Számos teljesítménytúrára van lehetőség a hétvégén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást