Fiatalokat csábítanak a vidéki települések felvirágoztatására

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. február 7. 15:58
Összesen 66 vidéki település nyert az Esély otthon nevű pályázaton, amely célja, hogy a kisebb falvakból elköltözött fiatalok visszatérjenek, és az ott élők is boldoguljanak.

Sok fiatal számára kevésbé vonzóak a vidéki kistelepülések, mint a nagyvárosok, mondta az InfoRádiónak a család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár.

„Hosszútávon ahhoz, hogy Magyarország valóban erős ország lehessen, nemcsak az kell, hogy a Közép-Magyarország régió prosperáljon,

és ott minél versenyképesebb tudással bíró emberek éljenek és dolgozzanak, hanem az is, hogy a vidéki Magyarország is tudjon egyet előre lépni. Ehhez pedig fiatalokra van szükség, olyan fiatalokra, akik hosszútávon is el tudják képzelni az életüket egy kisebb településen– mondta Novák Katalin.

Az Esély otthon nevű programra olyan, 3 és 20 ezer közötti lakosú települések önkormányzatai pályázhattak, amelyek igazolni tudták, hogy csökkent az ott élő fiatalok száma.

A nyertes jelentkezők 50 és 200 millió forint közötti támogatást kaphatnak.

Az összeg felhasználásában fontos az otthon, a munka és a közösség, hangsúlyozta Novák Katalin. „Azt tapasztaljuk, hogy hosszútávon mindenki arra törekszik, hogy saját tulajdonú otthonban élhessen. Ugyanakkor ez a fiatalok számára néha első lépésként nehezebben megoldható, ezért is jó, ha tudjuk ideiglenesen is támogatni az otthonteremtésükben– mondta Novák. Hozzátette, az önkormányzatok, illetve a pályázók tulajdonában lévő ingatatlanokat át lehet alakítani. A fiataloknak segítenek az elhelyezkedésben is, az elvárás csupán annyi, hogy vállaljanak szerepet a közösség építésében.

Az államtitkár azt is mondta, hogy a 2017 elején elindított program keretösszege eredetileg 10 milliárd forint volt, ezt azonban a nagy érdeklődés miatt egymilliárd forinttal emelték. A program a tervek szerint 2021-ben fejeződik be.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fiatalokat csábítanak a vidéki települések felvirágoztatására
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást