Kampánytéma lett a rák a betegség elleni világnapon - a nap hírei

Infostart
2018. február 4. 21:55
Az idén ötmilliárd forintból fejlesztik az Országos Onkológiai Intézetet, az ellenzéki pártok hatékonyabb gyógyítás követelnek és ígérnek. Több mint háromezren regisztráltak már külképviseleti szavazásra az április 8-i választásra. Török Ferenc filmje tetszett legjobban a kritikusoknak. A nap legfontosabb hírei február 4-én, vasárnap.

Az idén több mint 5 milliárd, az elkövetkező években 10 milliárd forint jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére - jelentette be Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere. Az intézményben vasárnap adták át az 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszközt.

A testmozgás fontosságára hívták fel a figyelmet szakértők a rákellenes küzdelem világnapján. A Magyar Rákellenes Liga 2018-ra meghirdette a Mozgás évét, az Örökmozgó kilométergyűjtő programhoz várják a csatlakozókat, akik tenni szeretnének egészségükért.

Éjjel-nappali kezelést ígér a daganatos betegeknek a Jobbik. Lukács László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője a rákos megbetegedések világnapja alkalmából úgy fogalmazott, a párt zérótolerancia-programot hirdet a daganatos megbetegedésekkel szemben.

Országgyűlési határozati javaslatban sürget olyan kormányzati intézkedéseket az MSZP-Párbeszéd, amelyekkel minden daganatos beteg hozzáférhetne a leghatékonyabb, személyre szabott terápiához. Magyarországon az uniós átlagnál 33 százalékkal többen halnak meg rákos megbetegedésben.

Az LMP szerint kiemelt figyelmet kell fordítani a daganatos betegségek prevenciójára. A párt a rákellenes küzdelem világnapja alkalmából közölte: praxisközösségeket hozna létre, csökkentené a légszennyezést és élelmiszerkönyvi szigorításokat vezetne be.

Több tízezer ember számára jelent gondot a napi közlekedésben, hogy a 3-as metró nem akadálymentes, főként a mozgáskorlátozottaknak, a nyugdíjasoknak és a kismamáknak - mondta a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje. Nemes Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2-es és a 3-as metró vonala hivatalosan minősített óvóhelyként is funkcionál.

Több mint háromezren regisztráltak eddig külképviseleti szavazásra az április 8-i országgyűlési képviselő-választásra. A legtöbben, 427-en Londonban szeretnének szavazni.

Szintén a tavaszi választásokra több mint 45 ezren kérték eddig, hogy nemzetiségi listára szavazhassanak az április 8-i országgyűlési képviselő-választáson. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a legtöbben románnak vallották magukat.

Elítéli a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári épülete elleni vasárnap hajnali támadást a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A tárca elvárja az ukrán hatóságoktól, hogy garantálják a kárpátaljai magyarok biztonságát és mielőbb találják meg az elkövetőket.

Török Ferenc 1945 című alkotása kapta a MÚOSZ filmkritikusok fődíját. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége film-és tévékritikusi szakosztálya a legjobb rendezés díját Enyedi Ildikónak ítélte oda a Testről és lélekről című filmjéért.

Cipruson a hivatalban lévő államfő győzött az elnökválasztás második fordulójában. A hivatalos végeredmény szerint Nikosz Anasztasziadisz a szavazatok 56 százalékát szerezte meg.