Az MSZP és a Jobbik kapcsolata - lapszemle

Infostart
2018. január 29. 08:03
Hiller István, az MSZP választmányának elnöke a Jobbikkal való viszonyról is nyilatkozik a Magyar Időknek.

A választmány elnökeként az aláírásom nélkül nincsen érvényes szövetségi politika, az én kezem pedig nem fog aláírni együttműködést a Jobbikkal – jelentette ki a Magyar Időknek adott interjúban Hiller István. Az Országgyűlés MSZP-s alelnöke szerint pártja előtt sikeres út áll akkor, ha képes lesz a baloldaliságot és a nemzet kérdését összekapcsolni.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy magyar segélyből épülhet újjá egy jemeni kórház. A lap Hammad Abdullah Dahan Hammad-dal a harmadik éve háború dúlta ország budapesti nagykövetével készített interjút, aki mások mellett rámutatott, hogy országából is sokan menekültek el, ám nem jutottak el Európáig.

A program lezárult, most jön a Furmint éve tapasztalatainak hasznosítása – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa. Az agrártárca célja, hogy minden évben egy-egy újabb szőlőfajtát állítson középpontba. Az idei év szőlőfajtáját néhány héten belül hirdetik ki.

Újabb leépítés jöhet a Tesconál – közli a Magyar Idők. A lap úgy tudja, hogy az anyavállalat utasítására kezdtek átszervezést és a vevőszolgálatok munkaköreinek összevonása több száz dolgozót érinthet a hipermarketekben, így lesz akinek megszűnik a munkája az áruházláncnál. A lap megkeresésére azonban a magyarországi leánycég cáfolta, hogy ismét változik a lánc működése.

A Világgazdaság szerint eláraszthatják a magyar ipart a robotok a következő években. Egy év alatt 13 százalékkal nőtt a hazánkban üzemben lévő robotok száma és a Nemzetközi Robotikai Szövetség szerint a további felfutással összefüggésben a GDP-ben 24-ről 30 százalékra nőhet az ipar aránya. Az automatizált gépek legnagyobb arányban a járműiparban fordulnak elő, ahol 281 robot jut tízezer alkalmazottra, míg a többi ágazatban mindössze 32 az átlag.

Az agrarszektor.hu-n arról olvashatnak, hogy hatalmas harc bontakozik ki a nagy nemzetközi mezőgazdasági inputanyaggyártó vállalatcsoportok között az amerikai szójapiacért. A Monsanto eddigi vezető szerepe komoly veszélybe került mert a BASF és a DowDuPont is nagyobb szeletet szeretne szakítani magának a piacból.