Megdöbbentő, mit okoz a szorongás és a depresszió

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. január 28. 11:36
A gyermek és serdülőkori mentális zavarok álltak a Magyar Pszichiátriai Társaság 9. nemzeti kongresszusának középpontjában.

Az Egészségügyi Világszervezet már 1996-ban jelezte, hogy jelentősen emelkedni fog a pszichiátriai zavarok száma, és ezt lehet is tapasztalni – hangsúlyozta a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke. Purebl György az InfoRádiónak azt mondta: ennek egyik oka, hogy az emberek túlterheltek. 

Sokkal több információt kell feldolgozni egy nap, sokkal többet kell tanulnunk folyamatosan az életünk során, mint korábban.

A másik ok, hogy minden szempontból túl vagyunk terhelve” – mondta a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke. Azt is elmondta, azáltal, hogy az ember éjszaka is hatékonyan tud világítani, megnyitotta annak a lehetőségét, hogy még többet dolgozzon. Nem csak túlterheltséggel, hanem a biológiai ritmus felborulásával is jár ez a fajta életmód. Márpedig a bioritmus nagyon fontos a testi-lelki egészségben - nem véletlen, hogy a 2017-es orvosi Nobel-díjat e témájú kutatások kapták – tette hozzá. A szakember elmondta, hogy

"a kultúránk sokszor olyan értékideált vetít elénk, hogy sikeresnek, szépnek, fiatalnak kell lenni - de ez az emberek 90 százalékának biztosan nem adatik meg".

A szakember szerint depressziót okozhat az is, ha valaki nem mozog eleget. Problémát jelent továbbá, hogy kevés a klinikai pszichológus, és a pszichiáterek között is világszerte hiány van. Pedig a mentális zavarok az egész egészségügyre nagy terhet rónak – mondta Purebl György.

A pszichiátriai zavarok nagyon gyakran szövődnek társbetegségekkel, és a krónikus betegségek is nagyon gyakran szövődnek pszichiátriaival, és ha a kettő együtt áll fenn, akkor

a krónikus betegségre, tehát szívbetegségre, cukorbetegségre költött kezelési költség 50 százalékkal megnő, és eközben a betegség gyógyítása mégsem lesz annyira hatékony

mondta Purebl. Itt olyan mentális zavarokra kell gondolni, mint a szorongás vagy a depresszió, amiket együtt kellene kezelni a krónikus betegséggel.

A mentális zavarok 70 százaléka még gyermek, vagy serdülőkorban alakul ki, ezért a Magyar Pszichiátriai Társaság 9. nemzeti kongresszusának fő témája a fejlődés volt. Az eseményen Debrecenben több mint 1100-an vettek részt, köztük sok külföldi szakember.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A pszichiátriai zavar a modern ember betegsége
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást