Elhunyt a legendás frontember

Infostart / MTI
2018. január 25. 11:24
Meghalt Mark E. Smith, a legendás angol posztpunk zenekar, a Fall frontembere. Az elmúlt időszakban sokat betegeskedő, légzési problémákkal is küzdő énekes szerdán, 60 évesen hunyt el manchesteri otthonában.

A Fall 1976-tól létezett és rendkívül nagy hatást gyakorolt az elmúlt négy évtized brit könnyűzenéjére. A zenekar nyers, repetitív gitárzenéje, Smith kíméletlenül őszinte, társadalmi és politikai kérdéseket taglaló szövegei, fekete humora inspirálóan hatott a brit indie rock színtér számos előadójára.

A BBC News kiemelte, hogy konfrontatív, senkit sem kímélő stílusa miatt több mint hatvan zenésszel dolgozott együtt a Fallban négy évtized alatt. Az együttesnek 27 száma szerepelt a brit kislemezlistán 1984 és 2004 között, a legmagasabbra, a 30. helyig a Ghost in My House jutott 1987-ben, miközben a független listákat öt korongjuk is vezette. A Fall harminc stúdió- és ugyanennyi koncertlemezt készített, de válogatáslemezből is megjelentetett negyvenet.

Mark E. Smith a Manchester melletti Broughtonban született, Prestwich-ben nőtt fel, és iskolái elvégzése után dolgozott húsüzemben és a manchesteri kikötőben is. A zenekart 1976-ban egy manchesteri Sex Pistols-koncert hatására alakította, a csapat együtt indult a hasonló inspirációra megszerveződött Joy Divisionnel. A Fall soha nem tért le a frontember által kijelölt útról, amelynek védjegye Smith megingathatatlan, furcsa, beszélő énekstílusa volt, frontemberként senkihez nem volt hasonlítható.

A Fall egészen 2017 őszéig koncertezett, holott Smith évtizedek óta küzdött az alkoholizmussal, és számos más egészségügyi problémával is. Volt, hogy a fellépéseken kerekesszékből, máskor az öltözőben ülve énekelt. Halálhírére számos ismert brit zenész írt megemlékező bejegyzést a közösségi médiában, köztük Lisa Stansfield, Billy Bragg és Tim Burgess, a Charlatans énekese.