eur:
394.05
usd:
365.66
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Jövőre jönnek az emeletes motorvonatok

A 2019-es év végére, a váci szakaszon Magyarországon elsőként fognak járni a Stadler KISS emeletes motorvonatok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Vácon.

Rétvári Bence a Pest megyei város vasútállomásán arról beszélt, hogy a növekvő igények miatt választotta a MÁV a kétszintes vonatok alkalmazását, mivel már nem lehet tovább sűríteni a vonatjáratokat. A váci vasúti vonalszakasz az egyik leginkább kihasznált Magyarországon, hiszen egyre többen járnak dolgozni Budapestre az agglomerációból, Dunakesziről, Vácról vagy Szobról. A kétszintes vonatok a jövő év közepére fognak megérkezni, és

2019 végére menetrend szerint fognak közlekedni.

Az államtitkár elmondta, hogy a most használt szerelvények két egységgel 420 férőhelyesek, a kétszinteseken egységenként közel 600 utas tud ülve utazni, forgalomba állításuk tehát nagyban javítja a vonatok kapacitását. Rétvári Bence kitért arra is, hogy ebben a régióban minden közlekedési lehetőség bővülni fog az elkövetkező évben: akik autóval közlekednek azoknak az M2-es autóút 33 milliárd forintból kiépülő kétszer két sávossá válása jelent jobb közlekedési körülményeket, a dunai hajózás 12,5 milliárd forintos turisztikai fejlesztései pedig megújítják a vízi közlekedést.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója szólt arról, hogy ez a vasúti szakasz nem csak az ország legrégebbi, de az egyik legnagyobb forgalmú része is, amely a vasúthálózat utasszámának közel tíz százalékát adja. A múlt évben 13,2 millióan utaztak ezen a szakaszon - tette hozzá.

A MÁV-Start vezetője elmondta, hogy a múlt év tavaszán írták alá azt a keret-megállapodást, amelyben 40 darab, 600 ülőhelyes emeletes motorvonatra szerződtek, az első 11 darabos flotta a jövő év második felében érkezik meg. A motorvonatok alacsonypadlós kialakításúak, légkondicionáltak, korszerű utastájékoztató rendszerrel és wifivel felszereltek, rendelkeznek a kerekesszékes utasok számára kialakított mosdóhelyiséggel, és egyidejűleg akár 12 kerékpár is szállítható rajtuk - fűzte hozzá Csépke András.

Fördős Attila, Vác polgármestere elmondta, hogy a városban közel 6000 ember, a helyi lakosság több mint 50 százaléka használja a vasúti közlekedést.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×