A vallásszabadság 450 éves évfordulóját ünneplik Erdélyben és Brüsszelben

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2018. január 23. 17:04
Az Európai Parlamentben kedden emlékeztek meg az 1568-as tordai országgyűlés vallásügyi határozatának 450. évfordulójáról. Erdélyi magyar EP-képviselők és a Magyar Unitárius Egyház együttműködésével konferenciát és kiállítást szerveztek.

Rácz Norbert Zsolt unitárius lelkész az InfoRádiónak elmondta, hogy Erdélyben az 1568-as tordai országgyűlés, a tordai katolikus templomban Európában elsőként hirdetett vallásszabadságot. Ennek értelmében mindenki azt a vallást gyakorolhatta, ami a hitével megegyezett, ezzel gyakorlatilag a szabad vallásgyakorlást fogalmazták meg. 

„A szabad vallásgyakorlás eszménye egy olyan érték, amely nem csak Erdélyben és nem csak a magyarság szempontjából, hanem az európai értékrend szempontjából is alapvető jelentőségű” 

– mondta Rácz Norbert Zsolt. Hozzátette, ezért is tartották fontosnak, hogy az Európai Unió egyik központjában, Brüsszelben is megemlékezzenek erről. 

Megmaradni mások ellenében is

„Azt gondolom, hogy azok az üzenetek, amiket az egyházak megfogalmaznak, egyetemesek és az idő felett állnak” – mondta Rácz. Hozzátette, az egy másik kérdés, hogy az egyházak mennyire képesek hatékonyan felfogalmazni az üzeneteiket a mindenkori jelenben.

Az unitárius lelkész kiemelte:

az egyház erejét az mutatja, hogy az üzenetét menyire tudja továbbítani. 

Rácz Norbert Zsolt  arra reagálva, hogy miként maradhatnak fenn a történelmi egyházak a mai korban, azt felelte: nem csak az a lényeg, hogy reagál a körülötte lévő világra az egyház, hanem az is, hogy milyen „belső maggal rendelkezik.” Szerinte ha ez a hit-alap erős, akkor bármifajta (vallási, társadalmi vagy politikai jellegű) külső nyomást kibír az adott egyház. „Ha viszont ez mag már nem látszik meg világosan, akkor a külső támadások vagy a külső hatások természetszerűleg átalakítják az adott közösség életét” – tette hozzá. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A vallásszabadság 450 éves évfordulóját ünneplik Erdélyben és Brüsszelben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást