Kellemetlen változás a háziorvosoknál

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. január 22. 08:36
A rendelői kapacitások szűkössége, a várólisták miatt van ma sokkal több beteg a háziorvosoknál, mint 15 évvel ezelőtt, ugyanakkor jóval ritkábban mennek ki az alapellátásban dolgozó orvosok a betegekhez.

Egyre több beteget látnak el a háziorvosok a rendelőkben, ugyanakkor csökkent az otthoni alapkezelések száma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ahogy a Magyar Nemzet is megírta, 2000-ben egy év alatt összesen 47,5 millió, 2008-ban 50 millió, 2016-ban pedig már 55 millió esetet láttak el a rendelőkben, miközben a háziorvosok száma ugyanebben az időszakban 5159-ről 4755-re csökkent.

A háziorvosok egyre ritkábban látnak el beteget rendelőn kívül: 2006-ban még 4,2 millió esetben történt ilyen, 2016-ban azonban csak 1,5 millió alkalommal. Az egy háziorvosra jutó éves betegforgalom 2016-ban több mint kétezerrel nőtt a 16 évvel korábbihoz képest, míg a rendelőkön kívüli, otthoni kezelések száma csökkent. Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke azt mondta az InfoRádiónak, hogy több tényező vezetett ehhez a változáshoz.

"Korábban a közlekedési viszonyok miatt nehezebb volt eljutni az orvoshoz, de ma már a családok nagy részének van autója. További segítséget jelent az aprófalvas településeken, hogy működik a falugondnoki szolgálat, és fontos elem a házi segítségnyújtás, a szociális ellátórendszer kiépülése. Sok idős emberhez azért kellett korábban kimenni, hogy a receptet vagy a beutalót felírják neki, de most ezt a gondozónők elvégzik" - mondta Selmeczi Kamill.

A háziorvosok napi nyolc órában állnak rendelkezésre, ehhez hozzátartozik az otthoni ellátás is. Most viszont többen jutnak el a rendelőbe, vagyis az átlagos rendelési idő is nőtt - állítja Selmeczi Kamill.

"A megnövekedett betegszámnak részben az az oka, hogy a kórházi rendelőintézetek ellátóképességének a szűkülése,

a várólisták miatt visszatorlódik a forgalom a háziorvosi körzetekben.

A betegforgalom emiatt a jövőben is nőni fog" - jósolta az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke.

A gyermekháziorvosok is egyre több beteget látnak el. A kicsiket fogadó praxisok száma viszont folyamatosan csökken – jelezte korábban az InfoRádiónak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

"Az a fő probléma, hogy a betöltetlen praxisok fél év után visszaszállnak az önkormányzatokra, és ha nem talál másik gyermekorvost, márpedig nincs elég az országban, akkor vegyes praxissá nyilvánítja, és onnantól

az önálló gyermekellátás megszűnik a körzetben"

- mondta Póta György. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke úgy tudja: az országban ma 1500 gyermek háziorvosi praxis van, mindegyikhez átlagosan ezer beteg tartozik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Visszatorlódik a betegforgalom a háziorvosi rendelőben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást