eur:
393.52
usd:
364.52
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az MSZP "stop oligarcha" törvénycsomagot nyújt be

Az MSZP stop oligarcha néven egy olyan törvénycsomagot nyújt a parlament elé, amely 75 százalékos különadót vetne ki az "elmúlt nyolc év harácsolóira".

Harangozó Tamás, a szocialisták országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón a kormány "Stop Soros" javaslatára utalva úgy fogalmazott, Magyarországra nem egy "távoli, idős bácsi", hanem "Orbán Viktor oligarchái" jelentenek veszélyt, akik a gyermekek elől a tanulás, a betegektől pedig a gyógyulás lehetőségét veszik el, miközben mértéktelenül gazdagodnak az adófizetők meglopásából.

A szocialisták csomagja három törvénymódosításból áll, az első kettő

"az elmúlt nyolc év harácsolóinak elszámoltatásáról és az extraprofit visszaszerzéséről szól",

a harmadik pedig garantálja, hogy a jövőben "ne történhessenek ilyen galádságok, bárki is kormányozza az országot" - fejtette ki az MSZP politikusa.

Kiemelte, az osztalékjövedelmekre és a vállalkozásokból kivont jövedelmekre az általános 15 százalék helyett 75 százalékos különadót vetnének ki jelentős összegű közösségi források felhasználása esetén. A változtatás azokra a cégekre vonatkozna, amelyek árbevételük felét, 100 millió forint feletti uniós, illetve hazai közpénzből szerzik és tisztességtelen mértékű haszonra tesznek szert - tette hozzá.

Az MSZP emellett kezdeményezi, hogy a "letelepedési kötvényüzlet" részvevői is fizessenek 75 százalékos különadót, mivel egy "erkölcstelen, a közvagyon helyett magánvagyont hizlaló" tevékenységet folytattak.

Harangozó Tamás közölte, javaslatot tesznek arra is, hogy a közpénzek tisztességes felhasználása érdekében teljes egészében vissza kelljen fizetni azokat a támogatásokat, ahol a kedvezményezettek megszegték az átláthatósági és összeférhetetlenségi szabályokat.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×