eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A magyar busz balesetére emlékeztek Veronában - a nap hírei

A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben – jelentette ki a miniszterelnök. Törvénycsomagot terjesztett a parlament elé az MSZP "stop oligarcha" néven. Veronában szentmisével emlékeztek meg az egy évvel ezelőtt történt tragikus magyar buszbaleset áldozatairól. A nap legfontosabb hírei január 20-án.

A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben -mondta a miniszterelnök a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói találkozóján. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon ma két útja van a felemelkedésnek: a munka és a tanulás, ha pedig a kettő összekapcsolódik, az külön szerencse.

Magyarország ragaszkodik a hagyományos élelmiszerekhez, amelyeket azonban a legmodernebb technológiákkal kell előállítani - jelentette ki Berlinben a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon kiemelte: a kormány továbbra is kiáll az egészséges, természetes, jó minőségű és mindenekelőtt géntechnológiai módosításoktól mentes élelmiszereket termelő mezőgazdaság mellett.

Önálló standdal mutatkozik be Magyarország a londoni oktatástechnológiai kiállításon – közölte a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás azt mondta: az a cél, hogy Magyarország megmutassa: felkerült az oktatásügyet érintő digitális fejlesztések világtérképére.

Magyarország minden nemzetközi megállapodást betart, ilyen a schengeni határok védelme és a Genfi Egyezmény is - hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter megismételte: azok, akik oltalmazotti státuszt kaptak, a törvényeket betartva adták be kérelmüket, amit a hatóságok a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően bíráltak el. Kiemelte, hogy mindennek nincs köze a tömeges illegális migrációhoz és a betelepítési kvótához.

A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy már februárban terjessze a parlament elé a Stop Soros törvénycsomagot, hogy az Országgyűlés tárgyalni tudja. Budai Gyula országgyűlési képviselő azt mondta: egy nap sem telt el a törvénycsomag beterjesztése óta, de a Soros-szervezetek már támadják azt.

Jelentősen megadóztatná az MSZP azokat, akik az elmúlt nyolc év alatt az adófizetők kárára gazdagodtak meg. A szocialisták által a parlament elé terjesztett "stop oligarchának" nevezett törvénycsomag alapján az elszámoltatás mellett az érintetteknek 75 százalékos különadót kellene fizetniük. Harangozó Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője közölte: egy másik indítvány hasonló mértékű közteherrel sújtaná azokat, akik a letelepedési kötvények értékesítéséből húztak hasznot.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az országnak becstelen és hazug kormánya van, és ezeket a hazugságokat az ellenzéki párt jelöltjeinek le kell lepleznie. Gyurcsány Ferenc a DK képviselőjelöltjeinek budapesti bemutatásakor arra kérte a választáson indulókat, hogy mutassák meg: létezik egy másik Magyarország és van választási lehetőség. Úgy vélte: a választási rendszer jelenleg nem szabad és nem igazságos. A rendezvényen Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke elmondta: az MSZP és a DK decemberben megállapodott a koordinált jelöltállításról mind a 106 körzetben. Hozzátette: a DK-Szolidaritás szövetség 46 körzetben állíthatott egyéni jelöltet, őket a szocialisták és a Párbeszéd is támogatja.

Veronában szentmisével emlékeztek meg az olasz hatóságok az egy évvel ezelőtt történt tragikus magyar buszbaleset áldozatairól. Csiszár Jenő milánói főkonzul köszönetét fejezte ki a hatóságoknak és az olasz népnek a magyarok iránt tanúsított segítőkészségért. A budapesti Szinyei Merse Pál gimnázium diákjait és kísérőit szállító autóbusz tavaly január 20-án éjszaka a Verona melletti autópályán oszlopnak ütközött és kigyulladt. 17-en vesztették életüket és 26-an megsérültek.

Az Egyesült Államokban leállnak a kormányzati hivatalok és ügynökségek, miután a szenátus nem szavazta meg a szervezetek munkájának finanszírozását biztosító törvényt. A demokraták ahhoz kötötték a jogszabály támogatását, hogy folytatódik az illegális bevándorló szüleikkel gyermekként Amerikába érkezett és ott felnőtt mintegy 700-800 ezer fiatalt védő program, ezt azonban a republikánusok visszautasították.

A Szíria északi részén indított török hadműveletek miatt tárgyalt telefonon egymással az orosz és az amerikai vezérkari főnök. A katonai vezetők megbeszélésének részleteit nem hozták nyilvánosságra, de megfigyelők megjegyzik, hogy a katonai offenzíva miatt Ankara Washingtonnal és Moszkvával is összetűzésbe kerülhet.

Észak-Korea három sportág öt versenyszámában összesen 22 sportolót indít a dél-koreai Phjongcshangban hamarosan kezdődő téli olimpián - jelentette be Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A két ország csapata a február 9-i ötkarikás megnyitóra együtt, a Koreai-félszigetet ábrázoló, egységet kifejező zászló alatt vonul majd be.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×