Már tanulmányozzák az Eliossal kapcsolatos OLAF-jelentést

Infostart / InfoRádió - Kálló Izabella
2018. január 19. 15:45
Megkapta a Pest megyei Főügyészség és tanulmányozza az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának jelentését, amely Elios Innovatív Zrt által elnyert uniós forrásokat vizsgálja. A céget korábban a miniszterelnök veje vezette.

A Legfőbb Ügyészség szóvivője azt mondta: megkapták az Európai Unó Csalás Elleni Hivatalának jelentését de az ügy iratait a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez továbbítják. Fazekas Géza hozzátette: a hivatal jelentése az egyik üggyel kapcsolatban igazságügyi ajánlást is megfogalmazott.

"Három, 2009 és 2014 között kibocsátott KEOP-pályázat vizsgálatáról szól a jelentés. Valamennyi olyan esetben, amikor az OLAF igazságügyi ajánlással fordul a Legfőbb Ügyészséghez, az ügyészség a protokoll elrendeli a nyomozást. Az OLAF akkor fordul az egyes tagállamok ügyészségeihez, ha a saját közigazgatási jellegű vizsgálatában olyan körülményt észlel, ami felvetheti a bűncselekmény gyanúját".

A Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla az InfoRádió megkeresésére azt mondta: az OLAF ajánlása megérkezett az ügyészségre. Jelenleg tanulmányozzák az iratokat és soron kívül fognak dönteni.

A kormány még nem kapta meg a miniszterelnök vejének korábbi cégét érintő OLAF-vizsgálat nyomán készített Európai Bizottsági jelentést - ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az OLAF javaslatot tesz az érintett tagállam ügyészsége mellett az Európai Bizottságnak (EB) is, amely szintén vizsgálja az ügyet. A tagállam észrevételt tehet, majd az EB lezárja az eljárást.

Az OLAF 2012 óta 36 igazságügyi ajánlást és négy jelzést tett a Legfőbb Ügyészség felé.

2012-től nyolc ügyben emelt vádat az ügyészség. Ezek közül ezidáig egy ügyben jogerős marasztaló ítéletet hozott a bíróság, további hét ügyben még nem született ítélet. Nyolc ügy megszüntetéssel zárult. Az összes többi ügyben jelenleg is folyamatban van a nyomozás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már tanulmányozzák az Eliossal kapcsolatos OLAF-jelentést
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást