Nagy drágulás egy fontos szektorban - lapszemle

Infostart
2018. január 18. 07:34
Megvan, ki lehet az új amerikai nagykövet Budapesten - írja a Magyar Idők. A Magyar Nemzet szerint 5-10 százalékos áremelkedés várható az építőiparban.

A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy újra lesz Budapesten amerikai nagykövet. A lap úgy tudja, hogy a republikánus kötődésű David Cornstein lehet Magyarországon a következő amerikai misszióvezető. Diplomaták szerint az új nagykövet lendületet adhat a magyar–amerikai kapcsolatoknak. 

Jelentős áremelkedés várható az építőiparban – írja a Magyar Nemzet. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke azt mondta, az építőanyagok drágulása és az egyre költségesebbé váló munkaerő hajtja fel az árakat. Koji László kiemelte, tavalyi 25 százalékkal drágultak az építési anyagok, idén pedig további 5-10 százalékos áremelkedésre lehet számítani, amit végül a megrendelőknek kell majd megfizetniük. 

A Világgazdaság arról közöl cikket, hogy a korábbi évek meredek emelkedése után stagnálnak a budapesti albérleti árak. A lap emlékeztet arra, hogy az elmúlt öt-hat évben megduplázódtak az átlagos bérleti díjak a fővárosban, ma már feleannyi lakást sem találni a 100 ezer forint alatti sávban, mint két éve. Már garzont sem nagyon lehet 100 ezer forint alatt találni, 50 ezer forintnál kevesebbért pedig csak bérlőtársat keresnek. 

A Portfolio arról készített összeállítást, hogy ingyen kap az Egyesült Államoktól Ukrajna amerikai páncéltörő rakétákat, továbbá egyéb védelmi fegyvereket összesen 350 millió dollár értékben. Petro Porosenko ukrán elnök jelezte, hogy még nem dőlt el, hogy mikor kapják meg a fegyvereket, és azt sem tudni, hogy Washington engedi-e Ukrajnának, hogy a Donyec-megyében zajló fegyveres konfliktus övezetében bevesse őket..

A Napi.hu arról ír, hogy az ország vérellátása kiegyensúlyozott, a januári készletek - a sajtóhírekkel ellentétben - meghaladják az ilyenkor megszokott szintet. Erről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára beszélt, miután arról lehetett olvasni, hogy egyes vércsoportok esetében kevés, vagy épphogy elég a rendelkezésre álló vérkészlet. Az Országos Vérellátó Szolgálat több projektet indít, hogy a fiatalok körében népszerűsítse a véradást, a tervek között szerepel továbbá a véradáshoz szükséges minimális életkor 18 évről 17 évre csökkentése.

A Világgazdaság cikke szerint tavasszal újjászületik a Duna Aréna. A létesítmény átalakítását is magában foglalja a bruttó 49 milliárd forintos fővállalkozói szerződés, amely 2015 májusi aláírása óta nem változott. Az ideglenes lelátok helyén a főépület északi és déli oldalfalai elkészültek, a külső homlokzaton pedig a látványburkolat tartóelemeit rögzítik. A Duna Aréna mellett megújuló Dagály strand várhatóan 2018 második negyedévétől várja a vendégeket.