Az Együtt az ÁSZ-hoz fordult

Infostart
2018. január 18. 15:04
Az Együtt vezetői kockázatjelzést tesznek az Állami Számvevőszéknél a Fidesz 2018-as gazdálkodását érintően.

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje elmondta: hivatalosan nem cáfolt, piaci információk alapján immár nyilvánvaló, hogy a Fidesz és a kormányzati kommunikáció a szabad plakáthelyek jelentős részét lefoglalta. Egy plakáthely lefoglalásához ma már előleget kell fizetni, ami ez esetben akár 500-800 millió forintba is kerülhetett.

Éppen ezért Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor hivatalos kockázatjelzést tesz az Állami Számvevőszéknél, hogy vizsgálat induljon az ügyben. Ennek ki kell térnie a Fidesz foglalóinak biztosításához szükséges összeg forrására, számvitelileg helyes elszámolásának módjára – emelték ki.