eur:
394.16
usd:
365.31
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szél Bernadett után Soros Györgyöt is kitiltanák

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint pártja politikai álláspontja az, hogy az LMP-s Szél Bernadett nem vehet részt a nemzetbiztonsági bizottság azon ülésén, amelyen az úgynevezett Soros-terv létezése lenne a napirend. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt nem tartja kizártnak, a titkosszolgálatokat is ráállítják, hogy találjanak ellene valamit.

Múlt héten az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke jelentette be, hogy a miniszterelnöktől kér tájékoztatást az úgynevezett Soros Terv létezéséről és annak tartalmáról. Aztán Németh Szilárd a testület fideszes alelnöke egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a bizottság LMP-s tagja, Szél Bernadett nem vehet részt az ülésen, ugyanis ő is része az úgynevezett Soros-hálózatnak. Ezt aztán megerősítette Hidvégi Balázs, a kormányzópárt kommunikációs igazgatója is.

"Egy politikai véleményt fogalmaztunk meg, amelyet teljes mértékben osztok, hiszen ha a Soros-hálózatok elleni védekezés a nemzetbiztonsági bizottság ülés témája, akkor helyes, hogy egy olyan képviselő, aki teljes mellszélességgel a Soros-hálózatoknak dolgozik, és dolgozott a múltban is, nincs jelen az ülésen."

Az LMP miniszterelnök-jelöltje Facebook oldalán jelezte, ezt a Fidesz nem teheti meg. De ha mégis, akkor minden létező jogi eszközt igénybe vesznek. Szél Bernadett az ATV-nek is nyilatkozott erről.

"Egy dolgot tudok elképzelni: ha kitalálnak valamit, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentek, és utasítást adnak a szolgálatoknak" - mondta Szél Bernadett, hozzátéve: "remélem, nincsenek ilyen állapotban. De attól a ponttól kezdve, ahol a Fidesz alelnöke kiáll a sajtó elé és azt mondja, hogy itt ez az ellenzéki képviselő és ki fogom tiltani, én bármit el tudok képzelni".

Mindeközben az Origo úgy értesült, a kormány szerdán olyan javaslatot tárgyal, amely akár Soros György Magyarországról való kitiltását is lehetővé teszi.

Kivonul a Fidesz az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának "Soros-tervvel" foglalkozó üléséről, ha azon megjelenik Szél Bernadett, az LMP képviselője - közölte Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke a Pesti Srácok hírportállal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×