eur:
395.25
usd:
365.65
bux:
65394.23
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Karácsony: csak így lehet a változásra szavazni

Aki nem az MSZP-Párbeszéd szövetségére szavaz, az voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja - mondta Karácsony Gergely.

A tavaszi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP-Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden más voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja - mondta Karácsony Gergely, a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje szombaton, az MSZP budapesti választmányi ülésén.

A Párbeszéd társelnöke kifejtette: a választáson nemcsak azok támogatják a Fidesz-KDNP-t, akik rájuk szavaznak, hanem

a távol maradók és azok is, akik olyan ellenzéki pártra szavaznak, amely egyelőre nem tudja, miként kell egyensúlyozni az ország és saját érdekei között.

Kiemelte, az MSZP-Párbeszéd szövetség továbbra is várja az ellenzéki pártok csatlakozását.

Egy olyan piros-zöld szövetség jött létre, amely - további csatlakozókkal is kiegészülve - a sokszínű magyar társadalom egységét képviseli - tette hozzá, majd megjegyezte,

a két párt között sokkal jobb a kémia, mint ahogy korábban gondolták.

Karácsony Gergely szólt arról, hogy választási győzelmük esetén a szociális demokráciát célzó programot valósítanának meg, ebben legnagyobb ellenségüknek pedig a szegénységet, a nyomort és a korrupciót nevezte.

Az ellenzéki politikus egy rablóbandához hasonlította a kormányt, amely szerinte a társadalmi felemelkedés útjában áll, kitolná Magyarországot Európa térképéről, a politikát pedig a háború és a lopás szinonimájává tette.

Hangsúlyozta, a jelenlegi "áldemokrácia" helyett igazi, az igazságosságra épülő demokráciát szeretnének, amelyben

az ember az első és a hatalom az utolsó.

A legszervezettebb párt és a legnépszerűbb politikus

Molnár Gyula, az MSZP elnöke úgy fogalmazott, az MSZP és a Párbeszéd összefogásával a tradíció és az innováció kötött szövetséget.

A szocialisták vezetője Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségének megerősítését kérte a választmánytól, szerinte ugyanis így a legnépszerűbb ellenzéki politikus és a legszervezettebb ellenzéki párt tud majd együttműködni.

Elmondta, most állnak a legközelebb ahhoz, hogy legyőzzék a jelenlegi hatalmat, az emberek többsége ugyanis változást akar, ehhez azonban le kell győzni az apátiát és a félelmet.

Molnár Gyula

arra kérte az MSZP minden szavazóját, hogy legalább két bizonytalant győzzön meg a szavazás fontosságáról.

"Nincs nyaralás, nincs telek, nincs baráti rendezvény, választás van, el kell mennie mindenkinek" - fogalmazott.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke elfogadhatatlannak nevezte a román kormányfő magyar kisebbséget sértő megjegyzését, és követelte, hogy Mihai Tudose vonja vissza kijelentését, és kérjen bocsánatot.

A választmány vezetője emellett az MSZP támogatásáról biztosította a közigazgatásban dolgozók sztrájkfelhívását. A választmány tagjai kézfelemeléssel egyhangúlag támogatták Hiller István mindkét felvetését.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×