eur:
394.24
usd:
370.4
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

ÁSZ: a Párbeszéd, az LMP és az MSZP is tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tájékoztatása szerint a Párbeszéd, az LMP és az MSZP is működéséhez a jogszabályt megsértve jogi személytől tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el.

Az ÁSZ csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: befejezte a három párt 2015-2016-ra vonatkozó ellenőrzését. A politikai élet tisztasága érdekében különösen indokolt a pártok gazdálkodásának ellenőrzése. Az ellenőrzések célja annak értékelése volt, hogy a közzétett pénzügyi kimutatások megfeleltek-e a törvényi előírásoknak, a könyvvezetésben és gazdálkodásban betartották-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat - olvasható a közleményben - közölte.

Mint írták, az ellenőrzésnél az ÁSZ értékelte a párttörvény 2014. január 1-től hatályos, a tiltott vagyoni hozzájárulásokra vonatkozó törvényi előírások betartását. Tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe vagy rendel meg szolgáltatásokat. A törvény arról is rendelkezik, hogy ha a vagyoni hozzájárulást nem pénzben nyújtották, a párt köteles meghatározni az értékét.

A Párbeszéd ellenőrzéséről közölték: a párt gazdálkodásának szabályozási környezetét nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki, nem teremtette meg az átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait a közpénzekkel. Az ÁSZ megállapította, hogy a párt gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások tartalma nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, így a párt nem teremtette meg az átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait a közpénzekkel. A Párbeszéd ellenőrzési rendszere nem az előírásoknak megfelelően működött. A 2015. és 2016. évi pénzügyi kimutatásokat nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítették el.

Az ÁSZ megállapította, hogy a Párbeszéd a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. Az ÁSZ azt állapította meg, hogy a párt 2015-2016-ban 7 millió 525 ezer forint értékben nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet, valamint kedvezményes politikai hirdetési szolgáltatás formájában.

Az ÁSZ a jelentésében a Párbeszéd társelnökeinek tíz javaslatot fogalmazott meg, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

Az LMP ellenőrzéséről az ÁSZ azt írta: megállapították, hogy a párt gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások tartalma nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, így a párt nem teremtette meg az átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait a közpénzekkel. Az LMP ellenőrzési rendszere nem az előírásoknak megfelelően működött.

Az LMP a 2015. évi és a 2016. évi pénzügyi kimutatásait nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítette el. Az LMP a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. Az ÁSZ szerint a párt 2015-2016-ban 4 millió 420 ezer forint értékben tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet formájában.

Az ÁSZ a jelentésében az LMP társelnökeinek 11 javaslatot fogalmazott meg, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

Az MSZP ellenőrzéséről azt írták: a Magyar Szocialista Párt gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások megfeleltek a jogszabályi előírásoknak. A párt könyvvezetési, nyilvántartási rendszerét és ellenőrzési rendszerét azonban nem az előírásoknak megfelelően működtette. Az MSZP a 2015. évi és a 2016. évi pénzügyi kimutatásait nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítette el, ezzel nem biztosította gazdálkodásának áttekinthetőségét. A kiadások kifizetése során a párt elmulasztotta az utalványozást, és nem hivatkozott a könyvviteli számlákra, így nem gazdálkodott a közpénzekkel átlátható és ellenőrizhető módon

Az ÁSZ tájékoztatása szerint az MSZP a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. Az ÁSZ azt állapította meg, hogy a párt 2015-2016-ban 2 millió 25 ezer forint értékben tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet formájában.

Az ÁSZ a jelentésében az MSZP elnökének tíz javaslatot fogalmazott meg, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×