Magyar vonatkozásuk is van a Svéd Akadémia nyilvánosságra került, titkosított iratainak – lapszemle

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2018. január 10. 07:22
A turizmusban folyamatosan nő az előfoglalási időtáv – írja a Világgazdaság. A Magyar Idők szerint jelentősen csökkent az erőszakos bűncselekmények száma. A Magyar Nemzet betekintést enged a Svéd Akadémia eddig titkosított irataiba.

A Világgazdaság arról ír, hogy három-négy hónappal az esedékes hosszú hétvége előtt lefoglalja szállását a belföldön utazók többsége. A turizmusban folyamatosan nő az előfoglalási időtáv, egyre kevesebben kockáztatnak, a legnépszerűbb négycsillagos wellnesshotelekben már most kevés a március 15-i négynapos munkaszünetre és a húsvéti időszakra a szabad szoba.

A Magyar Időkben az Országos Rendőr-főkapitányság adatai alapján arról olvashatnak, hogy jelentősen csökkent az erőszakos bűncselekmények száma Magyarországon az utóbbi években. Tavaly mintegy hatvan százalékkal kevesebb rablás történt a 2014-es adathoz képest, és visszaesett az emberölések száma is. A fővárosban 35 embert öltek meg, míg Pest megyében 28 halálos áldozatról tudunk. Nagy a gyilkosságok száma az ország északi és középső részein is, Borsodban és Bács-Kiskunban több mint tíz esetben indult nyomozás. Az utóbbi megyében a kiterjedt tanyavilág miatt előtérben áll az áldozatvédelem, a személy- és vagyonbiztonság, hiszen az ott élők nagy számban időskorúak és egyedülállóak.

A Magyar Nemzet a Svéd Akadémia eddig titkosított irataiba enged betekintést. Méghozzá az 1967-es irodalmi Nobel-díj jelöltjei közé. Az elmúlt években nyilvánosságra hozott dokumentumokból tudhatjuk, hogy Illyés Gyula 1965-ben és 1966-ban is szerepelt a Nobel-díj várományosainak listáján, ám egyik alkalommal sem került az utolsó körbe. 1967-ben ismét szerepelt magyar alkotó a jelöltek között, méghozzá Lukács György filozófus, aki azonban Illyéshez hasonlóan kihullott a szűkítések folyamán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyar vonatkozása is van a nyilvánosságra került Svéd Akadémia titkosított iratainak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást