Itt az ítélet Geréb Ágnes ügyében

Infostart
2018. január 9. 15:03
A Fővárosi Ítélőtábla kedden Geréb Ágnest két év szabadságvesztésre ítélte és tíz évre eltiltotta hivatásától. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek nincs helye - írta meg az Index.

Két nagyon régóta húzódó, tragikus kimenetelű otthon szülés ügyében hozott most döntést az Ítélőtábla. Korábbi ítéletekből úgy tűnt, hogy az otthon szülés hazai arcának számító orvos számára kedvezően alakul a per, ám most fordulat következett: Geréb mindenképpen börtönbe megy - olvasható az Indexen.

Az ügy évek óta húzódik.

A mostani ítélet középpontjában két otthon szülés áll:

  • A 2003 karácsonyán zajló ikerszülésnél az első baba rendben megszületett, ikertestvére azonban a születésekor legalább 12 percig oxigénhiányos állapotba került, emiatt maradandó fogyatékosságot szenvedett, és végül félévesen meghalt.
  • 2007 szeptemberében egy kislány magzat felső válla az édesanyja szeméremcsontjában elakadt, és az ítélet szerint a születést követően a 40 percen át tartó újraélesztése sem vezetett eredményre. A magzat halálát (a 2012-es ítélet szerint) oxigénhiány és a kiszabadítására tett műfogások során bekövetkező nyaki gerincsérülés okozta.

A Fővárosi Ítélőtábla egyszer, 2012. február 10-én már jogerősen elítélte ebben a két ügyben Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés, valamint foglalkozás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés miatt. Az ügyészség annak az ítéletetnek a hatályát szerette volna visszaállítani, így is lett. Akkor két év fogházbüntetést kapott, és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász-orvosi, valamint szülésznői foglalkozás gyakorlásától. Közel három hónapot előzetesben töltött, majd házi őrizetben, később pedig lakhelyelhagyási tilalommal élt.

Geréb Ágnes az Indexnek közleményt juttatott el, amely szerint boszorkányüldözésről volt szó. 

Egy másik eljárásban 2016-ban jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte, valamint öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői foglalkozás gyakorlásától Geréb Ágnest a Fővárosi Törvényszék hétfőn. A törvényszék ezzel súlyosította az elsőfokú bíróság ítéletét. Az indok foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és kuruzslás vétsége.