eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Szijjártó: ha egységesek vagyunk, erősek vagyunk

Ennek az évnek a tétje az, hogy tovább tudunk-e menni a magyar úton - mondta az MTI-nek a külgazdasági és külügyminiszter.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ugyan alig néhány napja kezdődött el az idei év, de már most ki lehet jelenteni, hogy "rendkívüli időszak elé nézünk". Ezekben a rendkívüli időkben "szükségünk van a bennünket, magyarokat jellemző erőre, bátorságra, és legfőképpen az egységünkre" - tette hozzá Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva.

"A többmilliós tömeg a biztonságunk záloga"

A miniszter hangsúlyozta: a népszavazás során több mint hárommillió, a nemzeti konzultáció során több mint kétmillió ember mondott nemet az illegális bevándorlásra, a kötelező betelepítési kvótára. "Ez az egység, ez a többmilliós tömeg a biztonságunk záloga, ha egységesek vagyunk, erősek vagyunk, ha nem, eltaposnak minket" - hangsúlyozta.

Szijjártó: ha egységesek vagyunk, erősek vagyunk

"Eddig sikeresen védtük meg Magyarországot az illegális bevándorlástól, a határunkon a kerítés áll, a törvényeink szigorúan büntetik az illegális bevándorlást, a rendőreink, katonáink megvédenek bennünket. Azonban nem dőlhetünk hátra, sőt most kell igazán ébernek és bátornak lennünk, hiszen a Magyarország elleni támadások folytatódnak, sőt erősödnek" fejtette ki, hozzátéve: pontosan tudják, hogy a "brüsszeli bürokraták és a Soros-hálózat emberei" mit akarnak: a bevándorlókat be akarják hozni Európába, és szét akarják osztani.

Magyarország, a magyar kormány az útjukban áll, ezért indítanak kötelezettségszegési eljárásokat ellenünk, "ezért citálnak az Európai Bíróság elé, és ezért akarnak büntetni bennünket" - jelentette ki Szijjártó Péter. "Mi azonban a magyar emberek támogatásának köszönhetően határozottan veszünk részt ebben a harcban, és továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy

a politikusoknak az emberek érdekeit kell képviselniük,

így számunkra a magyar emberek véleménye és biztonsága a legfontosabb".

Hozzátette: "van szívük", nem akarják sorsukra hagyni a nehéz helyzetben lévőket, azonban szilárd meggyőződésük, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell elvinni a válságrégiókba.

Magyarországot biztonságos helynek megőrizni

Magyarországot továbbra is biztonságos helynek akarjuk megőrizni - jelentette ki a miniszter. Hangsúlyozta: az identitását egyre jobban elvesztő Európában "tudjuk, kik vagyunk, és tudjuk, merre tartunk".

Idén olyan döntések születhetnek, amelyek "nemcsak a mi életünket befolyásolhatják, hanem a gyerekeink és az unokáink életét is. Ennek az évnek a tétje az, hogy tovább tudunk-e menni a magyar úton, meg tudjuk-e őrizni Magyarországot magyar országnak, és meg tudjuk-e tartani a jogot arra, hogy a saját életünkről csak mi dönthessünk" - vélekedett Szijjártó Péter.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×