Nagy veszélyben vannak az idősebb férfiak, és nem biztos, hogy tudnak róla

InfoRádió
2018. január 7. 19:21
A főütőér-tágulat elsősorban az idős férfiak betegsége. Ritka, de életveszélyes kórképről van szó, amit ma már országszerte katéteres eljárással lehet műteni.

A mai napig sem tudjuk pontosan, hogy mi okozza a főütőér-tágulatot, hiába kezelünk sok éve sok ilyen beteget – mondta Szeberin Zoltán, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika érsebésze az InfoRádiónak. Azt is hozzátette, hogy

a betegség 80-90 százalékban a 65 év fölötti, szinte mindig dohányzó férfiakat érinti. 

Nagyon sokszor semmilyen tünete nincs a főütőér-tágulatnak: a betegeken általában más okból készítenek hasi ultrahang vizsgálatot, ahol mintegy mellékleletként kiderül, ki van tágulva a hasi főütőér. "Ha mégis tünetet okoz, az kisebb mértékű, has, hát vagy derék körüli fájdalom - de ez többnyire már csak akkor tapasztalható, ha jelentős mértékű az értágulat, vagy netalán a megrepedés veszélye áll fenn. Ha ez utóbbi megtörténik, akkor

a betegek egy jelentős része már a helyszínen életét veszti, vagy a kórházba sem ér be,

ha pedig mégis, akkor egy azonnali életmentő műtétre van szükség, aminek a halálozása a legnagyobb ellátócentrumokban is 30 százalék körüli mind a mai napig” – mondta Szeberin Zoltán. Hozzátette, akinél már egy 5 centi körüli átmérőjű értágulat van a főütőéren, annál el kell végezni egy tervezett műtétet, hogy a kirepedés ne következzen be.  

Az érsebész elmondta, klasszikus műtéttel, altatás közben is el lehet végezni a hason keresztül beavatkozást - egy nagy vágást ejtenek, megkeresik a főütőeret, és a beteg részt egy műérrel pótolják. Ez kevés szövődménnyel, de lassú gyógyulással járó, megterhelő műtét.

Néhány évtized óta katéteres technikával, a has felvágása nélkül is elvégezhető a beavatkozás. Ilyenkor az ereket belülről "kisámfázzuk", ilyenkor egy műér-drótháló kombinációt ültetnek be belülről az érbe, és így előzik meg a kirepedés veszélyét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Életet menthet, ha időben végzik el főütőéren a műtétet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást