eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Megvesztegetési kísérlettel vádolja a kormányt az Együtt

Az ellenzéki párt szerint a családtámogatások nem jelentenek valódi segítséget.

Az Együtt szerint a kormány családtámogatásai nem jelentenek igazi segítséget, a családok éve pedig valójában a családok megvesztegetésére tett kísérlet.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a párt szerint elsősorban nem a harmadik vagy negyedik gyerek megszületésének támogatására van szükség, hanem azt kellene elérni, hogy az emberek egyáltalán elgondolkodjanak a szülővé váláson, vagyis

legalább egy-két gyereket vállaljanak.

A nagycsaládosok jelzáloghitel-tartozásának mérsékléséről úgy vélekedett, hogy több millió embernek nem lakásvásárlásra, hanem megfelelő feltételek melletti lakásbérletre lenne szüksége. Ez segítené a mobilitást az országban és enyhítené a kialakult lakhatási válságot is - tette hozzá.

Megjegyezte, a jelzáloghitelek mérséklése csak a közös háztartásban gyereket nevelő párokra vonatkozik, a Fidesz tehát megint nem foglalkozik az egyedülálló szülőkkel.

Emellett érthetetlen diszkriminációnak tartják azt is, hogy csak a nőkre vonatkozik a diákhitel-tartozások felfüggesztésének, illetve elengedésének lehetősége gyermekvállalás esetén - mondta az ellenzéki politikus.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×