Puskás Imre: a migráció ügyében fontos küzdelem lesz 2018-ban Brüsszellel

Infostart / MTI
2018. január 6. 21:49
A migráció ügyében 2018-ban fontos küzdelmet kell majd folytatni Brüsszelben - hangsúlyozta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője az M1 aktuális csatornán szombaton.

Felidézte: vannak brüsszeli bürokraták, akik élére álltak a kötelező betelepítési kvótának és vannak olyan európai képviselők, akik ezt támogatják, ez ellen próbál a magyar kormány fellépni.

A szóvivő úgy fogalmazott, eddig hatékonyan tette ezt a kormány, ezekkel az eszközökkel kell a jövőben is fellépni. Kitért arra is, hogy meg kell találni a szövetségeseket, ilyenek Magyarország számára a V4 országok, valamint Ausztria.

Puskás Imre kiemelte: Európa számos országában lesznek választások 2018-ban, és jó esély van arra, hogy a választópolgárok "átállítják a vágányokat".

Az európai társadalmak érzékelik, hogy a bevándorlás rosszat tesz az országuknak, a közbiztonság sokat romlik, a bűnözés magasabb, mint a korábbi években, így valószínűleg a választásokon olyan pártokat fognak támogatni, amelyek nem bevándorlás-pártiak - fejtette ki a szóvivő. Hozzátette: ebben az esetben Magyarországnak is könnyebb lesz Brüsszelben a küzdelem, új szövetségeseket kaphat.