eur:
393.07
usd:
368.06
bux:
66125.93
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Adatvédelmi vizsgálat az ÁSZ-nál

Adatvédelmi vizsgálat az ÁSZ-nál

Az adatvédelmi hatóság körbenéz az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) az Együttnek előrevetített bírság egyik tétele kapcsán.

Az erről beszámoló Magyar Nemzet emlékeztetett: Juhász Péterék számos ponton támadják az összesen 19 millió forintos büntetést kilátásba helyező ÁSZ-jelentéstervezetet, ezek egyike pedig szerintük személyiségi jogi kérdéseket vet fel. A számvevők ugyanis megállapították, hogy még 2015-ben 62 ezer forintnyi tagdíjat a párt rosszul könyvelt el, mert azt adományként tüntették fel. Az Együtt szerint ugyanakkor az ÁSZ-nak semmilyen információja nem lehet arról, ki tagja a pártnak, és ki nem, ez ugyanis különösen védett személyes adat. Ráadásul az sem derül ki szerintük, hogy a hivatal munkatársai pontosan kire gondolnak.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a történtek kapcsán már érkezett hozzájuk beadvány – egyébként nem az Együtt-től –, ezt ügyként kezelik, és kivizsgálják. A NAIH munkatársainak nyilvánvalóan most meg kell nézniük, hogy az ÁSZ a jogszabályi felhatalmazás alapján milyen adatokra láthat rá, illetve hogy a törvény szerint miket ellenőrizhet.

Az üggyel kapcsolatban az ÁSZ közleményt adott ki, amelyben közölték: "az Állami Számvevőszék az ellenőrzései során mindenben betartja a rá vonatkozó adatvédelmi és adatkezelési előírásokat, és visszautasít minden ezzel kapcsolatos valótlan állítást". Azt is írták, hogy a párt 2015-2016-os évének vizsgálatát kizárólag az ellenőrzött szervezet által átadott adatok, dokumentumok alapján végezték. Az ÁSZ értékeli a párt 2018. január 3-án benyújtott észrevételeit, és a lehető leghamarabb nyilvánosságra hozza a párt ellenőrzéséről szóló jelentését.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×