Az idő megszépít mindent, vagy mégsem?

Infostart
2018. január 2. 09:32
A történelem egyes tényeit, dokumentumait az ellentétes oldalon álló felek gyakran különbözőképpen magyarázzák. Bárdi Nándor történész, kisebbségkutatót kérdeztük a Szigma - A holnap világa című magazinműsorunkban.

Sokféle szerkezete van az emlékezés kultúrájának, más a hivatalos diskurzus, a szaktudományos megközelítés és a politikai, vagy társadalmi képzetek. 

A történész példaként említette az 1918. december elsejei gyulafehérvári határozatokat,

amelyről nemrég egy, a történelmi emlékezetről szóló konferencián beszélt Ez a dokumentum a kisebbségi magyar köztudatban úgy van benne, mint a jogaik kollektív elismerése román részről, a másik fél azonban ezt nem így értelmezi. 

Bárdi Nándor felhívta a figyelmet arra, hogy az egyesülés Romániában hosszú nemzetiségi törekvések betetőzése volt.

A gyulafehérvári határozatot szentesítette a király, azonban csak az első pontot,

a többit, így például az egyházakra, a kisebbségekre, munkásjogokra vonatkozókat nem, vagyis azoknak nincs alkotmányjogi érvényességük. 

December elseje 1990-től nemzeti ünnep Romániában, amely a folyamatos román-magyar szimbolikus konfliktus terepévé is vált. 

A teljes beszélgetést meghallgathatja a Szigma - A holnap világa című műsorunkban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
emlékezés politikája
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást