Ennyi pénzt költünk szilveszterkor

InfoRádió
2017. december 30. 16:52
Egy felnőttekről szóló reprezentatív felmérésből kiderült, hogy magyarok többsége nem húzza sokáig a szilveszteri estét.

Leginkább otthon, családi körben tervezik eltölteni a szilvesztert a magyar felnőttek, és többségük éjjel 1-2-ig ágyba is kerül 

– mondta a Kutatópont Kft. médiakutatási igazgatója az InfoRádiónak.

Rabcsánszki Laura elmondta, hogy a megkérdezettek 58 százaléka otthon marad, 19 százalékának a kérdés feltevésekor még nem volt programja, 12 százaléka vendégségbe tervezi az utolsó napot eltölteni, míg 11 százaléka szórakozóhelyen ünnepli majd a szilvesztert.

A megkérdezettek 44 százaléka élettársával tölti az év utolsó napját,  30 százaléka a gyerekével, 8 százaléka az unokájával, 18 százaléka pedig baráti körben lesz. 

A szilveszterezők átlagosan 18 ezer forintot költenek el.

A kutatásban szereplőknek a 25 százaléka éjfél után rögtön lefekszik, 30 százaléka hajnali 1-2-ig bulizik, míg 23 százalék  a saját bevallása szerint 3-4 körül fejezi be a szilveszterezést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Karácsony után a szilvesztert is családdal töltjük?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást