Majomszeretet Budapesten

InfoRádió
2017. december 28. 10:35
Jól fogadta a gorillacsapat a Fővárosi Állatkertben karácsonykor született kis gorillát. Nem csak anyja, de apja, a csapat vezérhíme is vigyázza a kicsinyét, olyannyira, hogy testével takarja el a látogatóktól.

Az újszülött kis gorillát karácsony óta láthatják a Fővárosi Állatkert tátogatói. A kicsi nemét azonban még nem sikerült megállapítani. Valószínűleg a két ünnep között már ezt is tudni fogják az állatgondozók, de addig még nevet sem tudnak adni a gorillának. 

„Nyaunda, az anyaállat igazi »majomszeretettel« gondoskodik a kölyökről, ezt valóban úgy kell elképzelni, hogy szinte folyamatosan kapcsolatban vannak, nem is engedik el egymást” 

– mondta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője az InfoRádiónak. Hozzátette: ez egy természetes reflex ennél a fajnál, mivel a vadonban nem fordulhatna az elő, hogy az anya egy pillanatra is szem elől tévessze a kicsijét, hiszen akkor könnyen a ragadozók prédájává válna. 

Hanga elmondta, hogy a gorillacsapatok természetben és az állatkertben is rendkívül összetartóak: Nyaundának ez már a második kölyke, de az apa, GOLÓ, a csapat vezérhíme is vigyázza a kicsijét. „A szemlélődő közönség és a  kölykét nevelő anyaállat közé helyezkedik el Goló, hogy a szükség esetén tudja védelmezni” – mondta a szóvivő, aki azt is elmondta, hogy a kölyök gorilla testvére, Bongó is nagyon érdeklődik a kistestvére iránt. 

Hanga szerint egy nagyon összetartó gorillacsapat van az állatkertben; vigyáznak egymásra, ezért alkalmasak arra, hogy újabb kis gorilláknak adjanak majd életet. Azt is elmondta, hogy az új gorillának majd évekig kis gorillaként kell helytállnia, mivel az egyedfejlődésük valamivel alig valamivel gyorsabb, mint például az embernél.

„És majdnem egy évtized el fog telni addig, hogy azon is el kezdjünk gondolkodni, hogy melyik állatkertbe repüljön majd ki a szülői házból” – mondta Hanga, aki hozzátette, az európai gorillák tenyésztési programja rögzíti: honnan hová kerüljön ki az adott állat, hogy ezzel is elkerüljék a rokontenyésztést és továbbra is fenntartsák a genetikai sokszínűséget is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megszületett a Fővárosi Állatkert legújabb kis gorillája
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást