Jaguárikrek születtek a Nyíregyházi Állatparkban

InfoRádió
2017. december 27. 17:54
Egy hónapja születtek meg az egymásra egyáltalán nem hasonlító jaguárikrek, akiket a napokban be is mutattak.

Két nőstény jaguárkölyök született a Nyíregyházi Állatparkban. Az egyik fekete, de enyhén foltos, a másik sárga és foltos, mert a szüleik is különbözőek voltak. A Franciaországból, az Európai Fajmegőrzési Program keretében érkezett tenyészpár hároméves nőstény tagja fekete, míg a négyéves hím sárga bundájú; az anyának a mostani volt az első ellése.

Garamvölgyi László, a Nyíregyházi Állatpark állatorvosa az InfoRádiónak elmondta, a most született kicsik elől elzárták az apát, mivel a ragadozóknál a hím veszélyes lehet a kicsikre, így az utódgondozás csak a nőstényre hárul.

A jaguárok az élőhelyük pusztulása miatt a veszélyeztetett fajokhoz tartoznak, ezért még nagyobb szerepe van a fogságban születő jaguároknak, hogy a fogságban élő populáció száma legalább állandó legyen vagy növekedjen. "Ez a két kicsi is azt mutatja, hogy a jaguárok nálunk jól érzik magukat, és az elmúlt években sem volt szokatlan, ha kis jaguárok születtek itt – tette hozzá Garamvölgyi László.

A jaguár Közép- és Dél-Amerika csúcsragadozója, elsősorban esőerdőkben él, de más területeken is előfordulhat. Harapása igen erős, így élőhelyén a teknősök, a tapírok vagy akár a kajmánok elejtése sem jelent neki problémát. 

A fajmegőrzési program lényege, hogy európai szinten koordinálják az egyes fajokhoz tartozó állatok elhelyezését különböző állatkertekben, így kerülhetők el, hogy közeli genetikai állományú állatok egymással szaporodjanak. Ezért ezek nem beltenyésztett, hanem jó genetikai értékű állatok. Ha a kicsik felnőnek, idővel elkerülhetnek külföldi állatkertekbe, ahogy a szüleik is külföldről érkeztek Nyíregyházára - mondta az állatpark állatorvosa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jaguárikrek születtek a Nyíregyházi Állatparkban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást