Kövér László: ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak

InfoRádió
2017. december 21. 13:47
Az Országgyűlés elnöke szerint nincs még minden veszve Szegeden a Fidesz számára, bár azt elismerte, hogy évek teltek el és mégsem erősödött meg eléggé a kormánypárt a megyei jogú városban.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a SZEGEDma Klub estjén vett részt, amely előtt interjút adott a Délmagyarnak

Azt mondta, a pártban hosszú időn keresztül vártak arra, hogy a szegedi Fidesz összeszedi magát (a helyi Fidesz-szervezet nemrég tisztújítást tartott volna, ám nem volt határozatképes a grémium).

„Ehhez képest azt láttuk – főként a 2014-es választások után –, hogy leépült, szétzilálódott az a közösség, ami itt 2002 után is nagyon erős volt. Nincs értelme firtatni, hogy miért alakult így, a jövőre kell koncentrálnunk.”

Kövér az is mondta, hogy ettől függetlenül még időben van a Fidesz; az országgyűlési választásokra még megfordulhat az irány, hiszen a két választókerületből az egyikben most is a Fidesz képviselője, B. Nagy László dolgozik, és a házelnök abban reménykedik, hogy tavasszal a másik körzetben is tudnak majd nyerni. 

Hozzátette: új, egységes csapat van alakulóban, amelynek az a célja, hogy Szegeden megfordítsa a politikai erőviszonyokat a Fidesz javára.

Kövér László hangsúlyozta, nem mondtak le a városról és több segítséget adnak a helyi szervezetnek. 

Figyelünk Szegedre, nem mondunk le a városról, ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak.” 

A házelnök elmondta, egyelőre még csak körvonalazódik, hogy kik legyenek a jelöltjeik, a Fidesz hivatalosan a január 16-i országos választmányi ülésén dönt majd arról, hogy a 106 egyéni választókerületben kiket indít el.