Mit árul el a cirkó, a bojler az életünk értelmetlenségéről?

Infostart
2017. december 20. 05:40
A Katona Kamrában mutatják be a Minden kombi cirkó, de nem minden kombi bojler című előadást, amely versbe szedi az élet értelmetlenségét és egy gyilkossági nyomozás történetével nevetteti meg a nézőket. Az ősbemutatóról a darab szerzője beszélt az InfoRádióban.

A szerző elmondta, a darab témája nem az utcán hevert, hanem a vonaton érkezett.

„Egy fiatal pár arról vitatkozott, a kombi cirkókat lehet-e bojlernek nevezni, tehát egy teljes hülyeségről.”

A rendezővel, Gothár Péterrel való közös munkáról Bognár Péter azt mondta:

„küldözgettem neki ötleteket, egy darabig azt mondta, nagyon jó, de szerinte ne azt csináljam, keressek tovább. Nagyjából a tizenötödikre azt mondta, dolgozzam ki. Sokat dumáltunk, mondott jó ötleteket, de ami fontosabb, hogy rámutatott a szövegben olyan helyekre, ami túl van írva vagy nincs eléggé megírva.

Ez a legnagyobb segítség, ha valaki meg tudja mondani, mi nem sikerült jól.”

Kocsis Gergely játssza a szerelőt, Tasnádi Bence a nyomozó, Rezes Judit a szerelő korán elhunyt felesége, a nyomozóét pedig Pálmai Anna játssza. Bognár Péter nagyon elégedett a színészekkel, „elképesztőek, nagyon jól játszanak. Teljesen rájuk van írva a szöveg.”

A két pár története úgy kapcsolódik össze, hogy a rendőr azt hiszi, a felesége megcsalta a szerelővel, ebből lesz a konfliktus.

„Borzalmasak vagyunk.

Nem tudunk együtt élni, nincs beszélgetési és vitatkozási kultúránk, tönkretesszük egymás életét teljesen lényegtelen problémák miatt. Teljesen értelmetlenül halunk meg a végén. Az egyetlen, ami talán kicsit emel ezen a komor képen, hogy közben nagyon sokat nevetünk.”

Az abszurd humorral megírt drámát tizenhat éven felülieknek ajánlják, egy gyilkosság nyomozásával indul a történet, amelyet Bognár Péter A rodológia rövid története című kötetének néhány verse színesít.

„Ebből a kötetből három vers van benne, de a dráma nagy része is verses. Nagy humorforrás az, ha verses formában vannak megírva hétköznapi dolgok. A verses beszéd ritmikája, reményeim szerint, jó zenei rendezettséget ad az előadásnak.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mit árul el a cirkó, a bojler az életünk értelmetlenségéről?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást