Ők a legnépszerűbb politikusok

Infostart
2017. december 18. 11:33
Felmérést készített a Publicus Intézet a pártok és a politikusok népszerűségéről. A Fidesz továbbra is toronymagasan vezet, pedig a kormánypárt vezetője, Orbán Viktor miniszterelnök csak a harmadik legkedveltebb politikus a Párbeszédes Karácsony Gergely és az LMP-s Szél Bernadett után.

A Fidesz támogatottsága a biztos szavazók körében 27 százalékról 26-ra csökkent, de még így is sokkal nagyobb, mint a szocialistáké és a Jobbiké, mert azok kilenc százalékon állnak – mondta a ReggelInfonak Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője. Őket követi az LMP 5, valamint a Demokratikus Koalíció 4 százalékkal, az Együtt, a Momentum és a Kétfarkú Kutyapárt 1-1 százalékos támogatottságot tudhat magáénak – tette hozzá.

A bizonytalanok aránya két százalékponttal növekedve 43 százalék – tette hozzá Pulai András. „A Jobbikból, illetve a Fideszből 1-1 százalékpontnyi szavazó távozott, és ők a bizonytalanok táborát erősítik” – hangsúlyozta. 

A Publicus Intézet ügyvezetője szerint az ő felmérésük alapján Karácsony Gergely zuglói polgármester, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje a legnépszerűbb politikus 46 ponttal. Őt az LMP kormányfő-jelöltje, Szél Bernadett követi 44 ponttal, a harmadik pedig 42 ponttal Orbán Viktor miniszterelnök. Őket követi negyedikként Kunhalmi Ágnes, az MSZP programfelelőse 38 ponttal, valamint ötödikként Balázs Péter, akire korábban potenciális független ellenzéki miniszterelnökjelöltként hivatkoztak.

A két legnépszerűbb politikus tehát egyelőre nem tudja átkonvertálni a kedveltségét a pártja javára - mutatott rá Pulai András, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Szél Bernadett és Karácsony Gergely is aktívan kampányol, a választásig pedig még több hónap hátravan.

Az elmúlt egy hónapban

  • a Fidesz támogatottsága egy százalékpontot csökkenve 26 százalék, a biztos szavazók körében 48 százalék
  • az MSZP tábora nem változott, 9 százalék (a biztos szavazók körében 15 százalék)
  • a Jobbik tábora egy százalékpontot csökkent, így 9 százalék (a biztos szavazók körében 14 százalék)
  • az LMP szavazóinak száma nem változott, továbbra is 5 százalék, azonban a biztos szavazó, pártválasztók körében 7 százalék
  • a DK támogatottsága sem változott: 4 százalék, a biztos szavazó, pártválasztók körében 6 százalék

A múlt hónap után, ebben a hónapban újra külön mért Együtt elérte az egy százalékot, és a Kétfarkú valamint a Momentum támogatottsága is változatlanul egy százalék. Az Párbeszéd és az MLP szavazóinak aránya ebben a hónapban sem érte el az egy százalékot.

  • Orbán Viktor (Fidesz) népszerűsége az elmúlt hónapokhoz képest pár pontot növekedett, és 42 pontos, április óta a 39-42 pontos sávon belül marad.
  • Molnár Gyula (MSZP) ismertsége 70 százalékos, míg népszerűsége 30 pontos. Az MSZP és a DK szavazók körében a leginkább (63 és 69 pont), a Jobbik szavazók körében a legkevésbé (6) népszerű.
  • Kunhalmi Ágnes (MSZP) ismertsége 77 százalékos, míg népszerűsége 38 pontos. Ezzel az MSZP legnépszerűbb politikusa, a kormányváltást akarók körében 55 pontos a népszerűsége.
  • Vona Gábor (Jobbik) népszerűsége az elmúlt hónapokhoz képest érdemben nem változott, és 30 pontos, júniusban mért csúcsához képest hat pontot csökkent.
  • Szél Bernadett (LMP) ismertsége 81 százalékos, népszerűsége a múlt hónapban mért 42 ponthoz képest két pontot növekedve 44 pontos. Az LMP szavazók körében a leginkább (94 pont), míg a Fidesz szavazók körében a legkevésbé (26 pont) népszerű.
  • Gyurcsány Ferenc (DK) népszerűsége az elmúlt hónapokhoz képest érdemben nem változott, és 19 pontos, az elmúlt egy évben folyamatosan 20 pont környékére mértük. A DK szavazók körében a legnépszerűbb (75 pont), az MSZP szavazók körében átlagos (44 pont) a megítélése, míg a Fidesz szavazói körében kimondottan elutasított (8 pont).
  • Juhász Péter (Együtt) ismertsége 65 százalékos, népszerűsége a múlt hónapokban némileg csökkenve 27 pontos.
  • Karácsony Gergely (P) ismertsége 76 százalékos, népszerűsége 46 pont. Leginkább az MSZP és a DK szavazók körében népszerű (90 és 84 pont), de a bizonytalanok körében sem elutasított (44 pont).
  • Fekete-Győr András (Momentum) ismertsége 51 százalékos, népszerűsége 23 pont.
  • Balázs Péter (független) ismertsége 44 százalékos, népszerűsége 38 pont.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ők a legnépszerűbb politikusok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást