Megállíthatatlan a magyar úthenger

InfoRádió
2017. december 18. 06:18
Év végi hajrá tapasztalható a hazai gyorsforgalmiút-fejlesztések forgalomba helyezése terén: a múlt héten adták át a Debrecent és Csornát elkerülő utak egy-egy szakaszát. Ehhez a kivitelezőknek alaposan fel kellett gyorsítaniuk a munkálatokat, az STR Építő Kft. és a Belfry PE Kft. például négy hónappal a tervezett időpont előtt végzett Csorna mellett.

Alig adták át a forgalomnak az M35-ös Debrecent elkerülő új szakaszát, valamint a gyorsforgalmi utat és a 47. számú főutat összekötő, kétszer egy sávos elkerülőt, a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) már közzé is tette a 481. számú főút kivitelezési munkáinak elvégzése szerződésének módosítását - írta a keddi Magyar Idők.

A változtatás oka, ahogy újabb feladatot kívántak elvégeztetni a kivitelező Strabag Építő Kft.-vel. Ez nem más, mint egy járműosztályozós csomópont építése a 481. számú főút 4+192 kilométerszelvényében. (A járműosztályozó a kereszteződés előtt a járművek besorolásához szükséges útszakasz.)

A beruházó azzal indokolta, hogy a feladatra nem írt ki újabb közbeszerzést, hanem a meglévő szerződést módosítja, hogy egy új vállalkozó jelentős késedelemmel és többletköltséggel tudná megépíteni a csomópontot, mert jelentkezne a felvonulás, az organizáció, a burkolatok és földművek, árkok, útcsatlakozások visszabontásának költsége, amely összesen mintegy tízmillió forint. A módosítás nem járt a szerződéses érték növekedésével, a járműosztályozós csomóponttal együtt is nettó 4,9 milliárd forint maradt.

 a múlt héten adták át az M35-ös autópálya új szakaszát és a Debrecent délről elkerülő utat, hivatalos nevén a 481-es főutat, amely összeköti az új sztrádaszakaszt a 47-es főúttal. Az M35-ös teljes új szakaszát két ütemben építik meg, az első ütem a sztráda első, öt kilométeres szakasza volt az elkerülőig, a második szakasz az elkerülőtől Berettyóújfaluig tart majd.

Már a második ütem építése is folyik, azt a tervek szerint 2019-ben fejezik be.