Halász János: az adományozás különös hangsúlyt kap az adventi időszakban

Infostart
2017. december 16. 13:29
Az adományozás különösen az adventi időszakban kap nagy hangsúlyt, és Debrecenben példaértékű az adventi összefogás - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselője szombaton a város főterén.

Halász János a Debreceni Karitatív Testület Kossuth téren felállított "Add tovább!"-házánál emlékeztetett: az önkormányzat 2015-ben hívta életre a testületet, amely egész évben koordinálja az adományok gyűjtését és szétosztását.

Hozzátette: az odafigyelés, a rászorulók segítése, felkarolása ugyanakkor egész évben fontos feladat mindenkinek, akinek lehetősége van a karitatív tevékenységre.

Debrecen ebben is példát mutat, hiszen év közben is egyre több adományt tudnak szétosztani a városban azok között, akik leginkább rászorulnak a segítségre - fogalmazott Halász János.

A karácsonyi szeretetakcióban nagyon sok önzetlen felajánlás érkezett már eddig is - mondta, hozzátéve, hogy a karitatív testület garanciát jelent arra, hogy az adományok a legjobb helyre, a leginkább támogatásra szoruló családokhoz jutnak majd el.

A politikus a szeretetakcióhoz csatlakozva mintegy 40 ezer forint értékű adományt vitt az "Add tovább"-házba.