Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János

Infostart
2017. december 16. 11:26
Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi tagja Martonyi János korábbi külügyminiszter, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.

Áder János elmondta: az alapítványt abból az összegből hozta létre, amit a Magyarországról kivándorolt és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektormérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt Magyarország népének javára.