Jobban számíthat egymásra a MMA és a NOE

InfoRádió
2017. december 15. 19:39
Stratégiai megállapodást kötött a Magyar Művészeti Akadémia és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete.

A megállapodásnak köszönhetően a Magyar Művészeti Akadémia hozzásegíti a meghatározó, már harminc éve működő Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagjait ahhoz, hogy az MMA intézményeibe – a Műcsarnokba és a Pesti Vigadóba – egyéni vagy szervezett csoportos látogatásokra, illetve az akadémia által támogatott rendezvényeket ingyenesen vagy kedvezményesen látogathassák - mondta az InfoRádióban Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.

Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke az InfoRádióban azt mondta, a szervezet pedig a januártól kéthetente kiküldött hírleveleivel ad hírt ezekről a rendezvényekről. Hozzátette, az egyesületnek már korábban is volt együttműködése az MMA-val, most ez intézményesült.

"Az MMA 2016 szeptemberében már támogatta a II. Nagycsaládos Fesztivál kulturális programjainak megszervezését. Mi is vittünk hozzájuk rendezvényeket. A megállapodás azt is jelenti,

jobban számíthat egymásra a két szervezet.

Mi felhívjuk a tagságunk figyelmét rájuk, nekünk nagyon fontos a fiatalok nevelése, (...) szeretnénk nekik megmutatni a művészetet, közelebb vinni hozzájuk a zenét, az irodalmat, a néptáncot. Egyre inkább rohan a világ, ezek az állandó értékek, amelyek (...) alakítják a személyiségüket."

A kulturális események híreit tizennégyezer tagcsaládhoz juttatják el - tette hozzá Gyurkó Katalin.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kucsera Tamás, a MMA főtitkára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gyurkó Katalin, a NOE elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást