Gyerekcsínynek tűnik, de súlyos veszélyt hordoz

Infostart
2017. december 15. 10:38
Behálózva címmel interaktív élménynapot tart egy fővárosi általános iskola felsőseinek a Budapesti Polgárőr Szövetség. A cél az, hogy az internet veszélyeire hívják fel a figyelmet - mondta az InfoRádióban Steiner Attila.

Egy magyar felmérés szerint minden harmadik 9-15 éves gyerek szenvedett már el internetes zaklatást. A program a tanároknak és a felsősöknek megmutatni, hogyan kerüljék el a világháló veszélyeit – mondta el a Budapesti Polgárőr Szövetség alelnöke.

„Érzékenyítés és iránymutatás. Megmutatjuk, mi az az ártalom, amivel szembesülhetnek és milyen lehetőségeik vannak az elkerülésére. Egy kutatás szerint a cyberbullyingot elszenvedett fiatalok felét lelkileg jobban megviseli, mint ha fizikailag bántalmazták volna.”

Steiner Attila kiemelte, a program elsősorban abban segít, hogy a gyerekek felismerjék a jeleket, hozzátéve, hogy tudatosítja, hogy a közösségi tereknek írott és íratlan szabályai vannak, amelyeket be kell tartani. A pedagógusok figyelmét pedig felhívja arra, hogy mi az, ami jogszabályba ütközik, és mi nem.

„Gyakran tapasztalható, hogy bár a gyerekcsínytevésnek tűnik, olyan terhet tesz az áldozatra, amivel nem tud megbirkózni. Magyar megtörtént események bemutatásával a gyerekek érzelmeire próbálunk hatni, a pedagógusoknak pedig azt mutatjuk meg, mire kell figyelni. Nagyon kevesen veszik észre ugyanis a jeleket, azokat az akár apró rezgéseket, amivel már foglalkozni kell.”

A pedagógusok és a szülők két ötöde nem tudná, mit kellene tennie, ha ilyen problémával találkozna – idézett egy magyar kutatást a Budapesti Polgárőr Szövetség alelnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Érzelmekre hatva az internet veszélyeiről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást