eur:
394.06
usd:
365.64
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Romlottak Magyarországon a lakhatási körülmények

Romlottak Magyarországon a lakhatási körülmények

Tavaly nőtt azoknak az aránya, akiknek lakhatási körülményei távolról sem nevezhetők kielégítőnek. Vizes padlójú, penészes lakásban él a magyarok negyede.

Tavaly a magyar népesség 26,7 százaléka élt olyan lakásban, melynek állapota erősen kifogásolható írja az mfor.hu az Eurostat friss statisztikája alapján. Ez azt jelenti, hogy a magyar ingatlanok több mint negyedének 

  • akár kis mértékig is, de beázik a teteje
  • vagy nedvesek a falak, padlók,
  • vagy rothadásnak indultak az ablakkeretek.

A statisztikákból az is kiderül, hogy  2015-höz képest a tavalyi adat 1,3 százalékponttal nagyobb.

Egyre több ember él tehát kifogásolható és akár az egészségre is ártalmas körülmények között.

Ennyire rossz helyzetben nem sok ország népe van rajtunk kívül. A magyar nagyobb százalékos aránnyal ugyanis tavaly mindössze 2 ország rendelkezett:

  • Cipruson a népesség 27,1,
  • Portugáliában pedig 30,5 százaléka élt ilyen körülmények között.

A visegrádi országokhoz, sőt a régiós országokhoz viszonyítva is kiugróan rossz a magyar helyzet. Tavaly a

  • szlovákoknál a népesség 6,2,
  • a cseheknél 8,2,
  • a lengyeleknél 11,6
  • százalék volt érintett.

A régiónk többi országát nézve egyedül Szlovéniában hasonló a helyzet, ott a népesség 23,8 százaléka élt ilyen kiábrándító körülmények között. Eközben

  • Romániában 13,3,
  • Horvátországban 11,5,
  • Bulgáriában pedig 12,3 százalék volt az arány.
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×