Lázár: fényes magyar győzelmet aratott a kormány Brüsszelben

InfoRádió
2017. december 14. 16:08
A kormányinfón elhangzott, hogy az Európai Bizottság elfogadta a magyar érvelést a multik erőfölényével kapcsolatban. Jövőre egységesítik a Balaton körüli szabályozást, Budapesten pedig nem lehet majd 65 méternél magasabb magasházat építeni - közölte Lázár János.

A magyar kormány egyetért Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vitaindítójának megállapításaival - közölte a kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János fontosnak nevezte: két év után először hangzott el, hogy a kötelező kvóta megosztó és alkalmatlan eszköz a migrációs krízis kezelésére.

Bírálta, hogy az Európai Bizottság messze túllépve hatáskörét "betámadta" Donald Tusk nyilatkozatát és olyanok szólaltak meg, akik képtelenek kezelni a válságot. A magyar kormány szavának súlyt ad, hogy 2,349 millió választó véleményét képviseli, akik a nemzeti konzultációban véleményt nyilvánítottak Soros György hatpontos tervéről – emelte ki.

Hitleri ultimátum

Lázár János szerint utoljára Hitler adott olyan ultimátumot Magyarországnak és Kelet-Európának, mint Martin Schulz, a német szociáldemokraták kongresszusán, amikor arról beszélt, hogy Európai Egyesült Államokra van szükség, és aki nem lép be, annak nincs helye az unióban.

Szólt arról is, hogy a kormány álláspontja szerint az Egyesült Államoknak joga van Izrael fővárosaként elismerni Jeruzsálemet, az Európai Uniónak pedig nem az a dolga, hogy az amerikai elnök döntését minősítse, hanem hogy a saját álláspontját kialakítsa.

Erőfölény

Az Európai Bizottság elfogadta a magyar álláspontot a multinacionális cégek erőfölényével kapcsolatban - közölte Lázár János, aki szerint "fényes magyar győzelem" született az uniós a pilot eljárásban. A brüsszeli döntés a napi fogyasztási cikkeket áruló, nettó 100 milliárd forint feletti árbevételt meghaladó vállalkozásokat érinti, esetükben automatikusan erőfölényről van szó. A szabályozást a Gazdasági Versenyhivatalnak kell alkalmazni, a lépés segít védeni a fogyasztókat és a nemzeti érdekeket – fejtette ki. 

Bejelentette, hogy februárban dönt majd a parlament a területrendezési törvényről, ennek részeként 2018 szeptemberétől digitális alaptérkép jelenne meg Magyarországról. Ez egységesíteni fogja a Balaton körüli szabályozást, Budapesten pedig nem lehet majd 65 méternél magasabb magasházat építeni.

További bejelentések:

  • Megkönnyíti a földhasználati szabályokat a kormány annak érdekében, hogy ösztönözze a mezőgazdasági érdekeltségeket napelemparkok létrehozásában. A 0,5 megawattos kiserőművekről van szó 1 hektáros területeken, az állam pedig kötelezően átveszi a megtermelt áramot
  • Az állam kifizeti a Czeglédy-ügyben károsult diákok követelését, majd azt érvényesíteni fogja Czeglédy Csabával és "bűnszervezetével" szemben 
  • Új turistaszállásokról döntöttek, tucatnyi ilyen létesül
  • Csepelen egy 10 éves megújulási programot fognak kezdeni
  • 10 miliárd forintos fejlesztésen esik át az Országos Soprtegészségügyi Intézet
  • 16 lőtér épül 2018-ban, kijelölték a konkrét helyszíneket is
  • Jövöre felújítanak több budapesti járóbeteg-intézményt
  • Megszerezte a kormány a BÁV-székházat, amit a Magyar Református Egyház kap meg, hogy felépítse a Károli Gáspár Református Egyetem kampuszát