Új információk az ingyenes KRESZ-vizsgáról

InfoRádió
2017. december 5. 12:19
Hiába kerül akár 200 ezer forintba is, divat lett a fiatalok körében a jogosítvány.

Az állam 2018. július 1-jétől 25 ezer forintig visszatéríti a húszévesnél fiatalabbaknak a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját. Az elmúlt években egyre többen tettek sikeres B kategóriás KRESZ-vizsgát, tavaly már több mint százezren – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Kimagaslóan sokan vizsgáztak a 17-18 évesek közül, de még a 16–20 év közöttiek száma is meghaladta az 57 ezret – közölte a Világgazdasággal az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága.

Egy jogosítvány megszerzése 150-200 ezer forintba kerül – erősítette meg piaci információinkat az Emmi is, tehát a teljes költség körülbelül 15 százalékát állja az állam. Az e-learning KRESZ-tanfolyam 15-25 ezer forintba, az elméleti vizsga 4600 forintba kerül, tehát akár mindkettőt állhatja az állam.

A sikeres alapvizsgák aránya az összes alapvizsgázó számához képest az elmúlt években 60 százalék körül alakult. Tavaly az összes B kategóriás vizsgadíjbevétel (vagyis az elsőre sikeres és a pótvizsgákból befolyó összeggel együtt) meghaladta a 3,6 milliárd forintot. A vizsgadíj egy részének megtérítésével a kormány ennek az összegnek az egy részéről mond le.