Meglepő bejelentés Hoffmann Rózsától

InfoRádió
2017. december 5. 16:29
Visszavonul Hoffmann Rózsa a KDNP politikusa, volt oktatási államtitkár, így neve már nem szerepel majd a Fidesz-KDNP országos választási listáján, nem lesz parlamenti képviselő a választások után.

Visszavonul Hoffmann Rózsa a KDNP politikusa, volt oktatási államtitkár, így neve már nem szerepel majd a Fidesz-KDNP országos választási listáján sem – mondta el az ATV főmunkatársának a Kereszténydemokrata Néppárt egyik vezető politikusa.

Hoffmann Rózsát is kerestük, nem értük el. Viszont KDNP-s politikusok azt mondták munkatársunknak, hogy marasztalták Hoffmann Rózsát, a jövőben is szükség lenne a szakértelmére,

de ő már időben jelezte, ha betölti a 70. életévet, nem politizál tovább, visszavonul.

Vidékre költözött, és már egy kicsit fárasztó volt számára a rendszeres utazás, nem csak a parlamentbe, hanem az Európa Tanács strasbourgi székhelyére is. Hoffmann Rózsa az Európa Tanács magyar delegációjának is a tagja. (Az Európa Tanács nem azonos az Európai Tanáccsal, utóbbival szemben nem is az EU intézménye, hanem attól független, a szabadságjogok kiteljesedéséért dolgozó szervezet.)

A politikus 2010 júniusától 2013 februárjáig a humán csúcsminisztérium oktatásért felelős államtitkára volt. Vezetése alatt – 2010 augusztusától – kezdődött az állami szerepvállalás jelentős növelése az oktatás finanszírozásában, az önkormányzati iskolák egy részének állami kezelésbe vétele Orbán Viktor "évtizedes álma" alapján. De az új pedagógusi életpálya-modell kidolgozása is Hoffmann Rózsa nevéhez kapcsolódik. A diáktüntetések idején a posztot szétválasztották, a felsőoktatási államtitkár Klinghammer István, az ELTE korábbi rektora lett, Hoffmann Rózsa pedig a köznevelésért felelős államtitkár a 2014-es választásokig.