eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Gyurcsány Ferenc újabb ötletet dobott be

A demokratikus ellenzéki pártok közös jelöltállításának szükségességét fogalmazta meg a jövő évi parlamenti választásokra Gyurcsány Ferenc Barcson kedden.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja Soha ne szavazhasson, aki soha nem élt itt elnevezésű kampánya keretében tartott lakossági fórumán azt mondta: "a napnál is világosabb", a változást akarók többen vannak, mint a kormány támogatói. "Azt érzékelem, hogy más a hangulat", mint 2014-ben volt, olyanoknak is elegük van, akik akkor még bíztak a kormányban - tette hozzá a Móricz Zsigmond Művelődési Központban összegyűlt mintegy száztagú hallgatósága előtt.

A volt kormányfő úgy vélte: a feladat az, hogy a változást akaró demokratáknak közös jelöltjeik legyenek, mert a parlamenti többséget az egyéni választókerületekben elért győzelmek révén lehet megszerezni. A politikus az erről folytatott tárgyalásokról annyit jegyzett meg, nagyon reméli, hogy 2018 elején már nem ezek a viták terhelik a kormányváltó oldalt, "hanem arról lehet beszélgetni mindenkivel, milyen Magyarországot akarunk". "Bennem és az elnökség jelentős részében" van rugalmasság ezeken a tárgyalásokon, de azt "nem engedhetjük meg", hogy nagyjából ne arányos legyen a képviselet - szögezte le.

Szavai szerint ugyanakkor a kormányzópártok "pokoli adottságbeli különbségeket" hoztak létre maguk és az ellenzék között. "Mi érdemben dombnak felfelé próbáljuk meg teljesíteni a távot, ők a saját lehetőségeiket állandóan javítják, könnyítik, félnek tisztességes versenyben megmérkőzni" - közölte.

Ez a kormány lehajol minden szavazatért, eladja a lelkét is, ha kell - jelentette ki. Megjegyezte, a kormány az elmúlt hónapokban Kárpátalján, a Partiumban, Erdélyben "nem titkoltan" azért nyújtott támogatást különböző csoportoknak, szervezeteknek, egyházaknak, hogy megszerezze a határon túl élő magyarok voksait.

"Értem az emberek felháborodását, amikor sorban állnak nálunk aláírni azért", hogy akik soha nem éltek Magyarországon, ne szavazhassanak, mert nincs rendben, hogy úgy dönthet valaki, hogy annak következményeit nem viseli - mondta.

Hangsúlyozta, nem attól magyar valaki, hogy szavazhat, hanem attól, hogy ezt hordja a lelkében, ezt a nyelvet, gondolkodást, mentalitást érti. Ezt nem szabad kihasználni, ahogy az emberek vallásos meggyőződését, magyarságtudatát, kisebbségi létét sem. Engedni kell, hogy tisztességesen, normálisan, saját magunkról dönthessünk - jelentette ki, majd hozzáfűzte, szerinte ettől függetlenül a következő választás nem lesz sem tiszta, sem szabad.

A nyugdíjakról szólva kitért arra, hogy a mai öregségi nyugdíjasok nyugdíja biztonságban van, a rendszer azonban komoly kihívásokkal néz szembe a következő időszakban, a jövőben nyugdíjba készülők várhatóan egyre kevesebb járandóságuk lesz korábbi jövedelmükhöz képest.

Gyurcsány Ferenc a Soros-tervről azt mondta: a cél az, hogy "mindannyian féljünk", mert "akkor nem fogunk valóságos problémákkal foglalkozni és örülünk, hogy a nagy vezető megvédett bennünket, magyarokat".

Címlapról ajánljuk
Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Magyarországon 2022-ben a krónikus betegségek okozta halálesetek között a negyedik leggyakoribb volt a májbetegség. A krónikus májbetegek száma világszerte eléri a másfél milliárdot, és évente mintegy kétmillió ember hal meg ilyen betegség következtében – mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájának munkatársa abból az alkalomból, hogy idén is megtartják április 19-én a máj világnapját.

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×