Parragh László: az állam lusta

Infostart
2017. november 30. 11:51
Magyarország legfontosabb versenyelőnyének a szakképzett munkaerőt, legnagyobb versenyhátrányának pedig a magas adóéket nevezte az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László arról is beszélt, hogy a magyar cégek nagyobb része számára nemzetközi beszállítói láncokon keresztül, közvetve elérhető a kínai piac.

Ahogy korábban, Magyarország legnagyobb versenyelőnye továbbra is a szakképzett munkaerő – vélekedett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

„Vagy a nagyon egyszerű munkafolyamatokra kellenek emberek a cégeknél vagy a nagyon komplikáltakra. És a közepe kopik ki. Ma már egy szakmunkás nem az, ami 15-20 éve volt.

Ma már egy szakmunkásnak érteni kell a számítógéphez, érteni kell annak a programozásához,

érteni kell egy robotnak a megszereléséhez vagy beállításához, miközben ez már nem szakmunkástudás, inkább a felsőoktatásba csúszik bele” - mondta Parragh László. Hozzátette: a másik oldalon ahhoz, hogy valaki füvet kaszáljon az árokparton, nem kell felsőfokú végzettség.

Az ország legfontosabb versenyhátrányának a magas adóéket tartotta.

„Ha a visegrádi országokat összehasonlítjuk, akkor az derül ki, hogy nálunk a legmagasabb az adóék, és ebben az állam lusta. Az államot nem kényszeríti semmi külső körülmény arra, hogy azt mondja, a saját életem költségeit,  a saját működésemnek a költségeit lejjebb viszem, hanem azt mondja: inkább elveszem a vállalkozóktól adó formájában, és ugyanolyan rossz hatásfokkal működöm, mint korábban” - emelte ki.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője úgy vélte, hogy

a digitalizáció óriási lehetőséget jelenthet a bürokrácia-csökkentés terén.

Kínai piac

Geopolitikai folyamatok miatt nem indult szerencsés pillanatban a keleti nyitás – vélekedett Parragh László.

„Az orosz-ukrán háború, a törökországi események, a Közel-Kelet lángba borulása elég nehéz helyzetet teremtett. Ugyanakkor Kínával hagyományosan jó a viszonyunk, és minden olyan hír ellenére, ami azt mondja, hogy onnan az olcsó, egyszerű áruk érkeznek,

magas műszaki fejlettségi szintű kereskedelmünk van”

- emelte ki.

A magyar cégek kapcsolódási lehetőségeire vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy Magyarország még szerepel a Kínai befektetők horizontján.

„A magyar cégek egy részének, amelyek multinacionális cégekké nőtték ki magukat, mint a Richter vagy az OTP, ott van lehetőség közvetlenül is kereskedni, de a cégek nagyobbik részének a kínai piac a nemzetközi beszállítói láncokon keresztül nyitott” - fejtette ki.

Parragh László mindemellett a gazdasági növekedés fenntarthatóságának megalapozásához a kis- és közepes magyar vállalkozások versenyképességének javítását szorgalmazta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Parragh László a versenyelőnyökről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Parragh László a kínai kapcsolatokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást