eur:
395.01
usd:
370.83
bux:
65196.47
2024. április 19. péntek Emma
A díj, amivel a pedagógusok elismertségén kívánnak javítani

A díj, amivel a pedagógusok elismertségén kívánnak javítani

Tizenhetedik alkalommal adták át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, mellyel a fizikát, kémiát, matematikát és biológiát oktató középiskolai tanárok munkáját ismerik el. Ez alkalommal nyolc pedagógusnak ítélték oda a díjat, akik pályájuk során országszerte számos tehetséges diák fejlődésére és későbbi szakmai karrierjére voltak meghatározó hatással.

A díj alapításakor csupán fizikát, kémiát és matematikát oktató két-két tanár részesült az életműdíjban, később azonban sikerült meggyőzni az egyik alapítócég, a Richter vezérigazgatóját, hogy a biológia oktatását is támogassák a díjjal – mondta az InfoRádiónak Kroó Norbert fizika professzor, akadémikus, a díj alapítója. Azóta évente nyolc tanár részesül a 1,5 millió forintos jutalomban.

„Az oktatás talán még soha nem volt olyan fontos, mint manapság” – hangsúlyozta a professzor. A díj alapítói úgy gondolták, a tanárok elismertsége nincs azon a szinten, ahol lennie kéne, ezt a problémát igyekezték orvosolni az elismeréssel. A díj jelentőségét mi sem példázza jobban, minthogy amikor Kroó Norbert telefonon értesíti az elismerésben részesülteket, mindig elsírják magukat örömükben.

Az adott tudományterület társadalmi szervezete – a Bolyai János Matematikai Társulat, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Kémikusok Egyesülete és a Magyar Biológiai Társaság – előszűrést végez, majd a díj kuratóriuma dönti el, hogy egyetért-e vele, vagy egyes esetekben más mellett dönt.

Kroó Norbert reméli, hogy hamarosan más tanárok – például társadalom tudományokat oktatók – is részesülhetnek az elismerésben.

2017-ben Rátz Tanár Úr Életműdíjat kaptak

Matematika:

  • Dr. Mezei István, az Óbudai Árpád Gimnázium óraadó tanára
  • Egyed László, a III. Béla Gimnázium tanára

Fizika:

  • Dr. Piláth Károly, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanára
  • Mester András, a Diósgyőri Gimnázium nyugalmazott tanár

Kémia:

  • Dancsó Éva, az Eötvös József Gimnázium nyugalmazott tanára
  • Dr. Antal-Szalmás Lajosné, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziuma nyugalmazott tanára

Biológia:

  • Gál Béla, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanára és igazgatója
  • Zátonyi Szilárd, a Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiuma tanára
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×