Fontos döntéseket hozott ma a Parlament

Infostart
2017. november 28. 20:37
Súlyosabb büntetést kapnak a szexuális bűnözők, állami feladat lett a régészeti feltárás, jön az összekapcsolt elektronikus jegyrendszer, megszavazták az 50 ezer forintos kompenzációt a 20 évig beteg gyermeküket ápoló nyugdíjasoknak.

2019 decemberében kezdi meg a működését az az elektronikus jegyrendszer, amit nagy többséggel szavazott meg az Országgyűlés. Az ellenzék által is támogatott törvénymódosítás

lehetővé teszi az országos, az elővárosi, a regionális és a helyi személyszállítás összekapcsolását,

beleértve az utastájékoztatást és a forgalomirányítást, sőt a közösségi autóbérlést is.

Régészet

A parlament állami közfeladattá minősítette a régészeti feltárást, vagyis azt

a jövőben magáncégek nem végezhetik el, csak a Magyar Nemzeti Múzeum.

Több jogszabály módosításával lehetővé tették a lopott, majd előkerült műkincseket szabályosan visszaadók kártalanítását, egyszerűsítették a műkincsek külföldi kölcsönbe adását és megerősítették az állam elővásárlási jogát.

Közbeszerzés, vízhasználat, esővíz

A képviselők döntöttek arról, hogy elektronikus közbeszerzés csak április 15-től lesz kötelező. A mezőgazdaságban bevezették a hektár alapú vízhasználatot, amitől az öntözött területek bővülését várják. Ugyanezt a célt szolgálja, hogy az esővíz összegyűjtése érdekében építkező gazdákat menetesítették a földvédelmi járulék megfizetése alól. Egy másik törvénymódosítással engedélyezték az éjjellátó keresőtávcső használatát a vadászok számára, hogy kevesebb legyen a baleset. A közigazgatási szabályszegésekről szóló jogszabály is megváltozott: ezentúl a figyelmeztetés is szankciónak minősül, közérdekű munkával viszont nem váltható ki többé a bírság.

Szexuális bűnözők

Az Országgyűlés szigorította a gyermekek elleni szexuális erőszak büntetését. Aki 12 évesnél fiatalabb gyerekkel szemben követ el ilyen bűncselekményt, az 15 évet kaphat, függetlenül attól, hogy a sértett beleegyezett-e az aktusba,

aki pedig olyan gyereket molesztál, aki függ tőle - tehát például a tanítványát -, vagy védekezésre képtelen, az mostantól húsz évre rács mögé kerülhet,

főleg ha többedmagával követi el a tetteit. A javaslat egyik előterjesztője a fideszes Selmeczi Gabriella volt, aki elérte, hogy a szexuális ragadozókat örökre eltiltsák a gyerekektől.

"Mondjunk példát arra, hogy mik is ezek a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények:

szexuális kényszerítés, szexuális erőszak, vérfertőzés, kerítés, prostitúció elősegítése."

Tartósan beteg gyerekek ápolása

Egy másik döntés értelmében havi 50 ezer forint kompenzációt kapnak az ápolási díj mellé azok a nyugdíjasok, akik legalább húsz évig gondozták a tartósan beteg gyermeküket, ezért nem tudtak elmenni dolgozni. A képviselők lehetővé tették, hogy a munkahelyek ne saját erőből, hanem külső fenntartóval hozzanak létre bölcsődét az alkalmazottaiknak és egy hónappal meghosszabbították a diplomás gyed jogosultsági időszakát. Fontos döntés az is, hogy az egyszeri 64 ezer forintos anyasági támogatást ezentúl azok is megkapják, akik külföldön szültek.

MMA-tagok adómentessége

A Magyar Művészeti Akadémia 65 évesnél idősebb, valamilyen állami díjjal kitüntetett tagjainak havi 120 ezer forintos, élethosszig járó adómentes díjazást szavaztak meg a törvényhozás tagjai. Módosították a sporttörvényt is: a rendőrség sportrendezvények biztonsága érdekében hozott határozatai ellen mostantól lehetőség van a fellebbezésre.

Külföldön szülő anyák támogatása

Azt a szavazást viszont elhalasztották, ami a külföldön élő magyar gyermekekre is kiterjesztette volna az életkezdési támogatást és a Start-számla nyitásának lehetőségét.

2016-os költségvetés, kínai orvosképzés

A parlament ezenkívül jóváhagyta a 2016-os költségvetés zárszámadását, kihirdetett hat nemzetközi szerződést, hatályon kívül helyezte Magyarország és Kuba 1966-os egészségügyi együttműködését és ratifikálta a kínai orvosképzés magyarországi tevékenységéről szóló megállapodást.