Költözik a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ

InfoRádió
2017. november 27. 06:38
Az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ új székháza a XI. kerületben legkésőbb 2019 áprilisára elkészül. A különlegesen védett objektumban kapnak helyet a Kormányzati Adatközpont szerverei is. A csúcstechnikával felszerelt irodaház a költözéssel együtt több mint húszmilliárd forintba kerül.

A kormány döntése értelmében az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) újbudai, Fehérvári út 70. szám alatti új székhelyén működik majd a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) és a Kormányzati Adatközpont is. Az építkezés gőzerővel zajlik, az eredeti épületet szerkezetig visszabontották, a tömbön belüli négy udvarban lévő utólagos beépítéseket megszüntették. A Magyar Idők információi szerint a négy plusz pince szintes épületben a földszinten lesz az adatközpont – a gépek mintegy 600 négyzetméteres termet foglalnak majd el –, az emeleti részeken kapnak helyet az polgári elhárítás és a TIBEK irodái.

A Fehérvári út 70. szám alatti ingatlan felújításához, valamint az informatikai rendszer kialakításához a Magyar Közlönyben megjelentek szerint jövőre 5,9 milliárd, míg 2019-re ötmilliárd forintot biztosít a kormány. Ezen túlmenően a belügyminiszter további 10,9 milliárd forintot használhat fel erre a célra. Lapunk információi szerint a komplexum végső átadási határideje 2019. április. Az új központba a beköltözés és a speciális funkciót kiszolgáló különleges informatikai géppark telepítése már korábban megkezdődik. Az épületben közel ezer ember végez majd irodai munkát.

A tervek szerint a személyforgalmi főbejáratot a Soproni utca felől alakítják ki. Az épületben működő, fokozottan védettnek minősülő intézmények miatt a Soproni úti és Galambóc utcai homlokzat mentén csak engedéllyel lehet majd megállni, a Fehérvári úti és a Hauszmann Alajos utcai homlokzatnál pedig tilos lesz a megállás. A parkolást tiltó táblák kihelyezését Újbuda önkormányzatának honlapján elérhető dokumentum szerint 2018 októberétől tervezik.

Az ugyanitt közzétett engedélyezési terv szerint a kieső parkolókat pótolandó az egyirányú Soproni utca páros oldalán 45 fokban gépkocsibeállókat alakítanak ki. Az irodaház-beruházással párhuzamosan a Galambóc utca érintett szakaszát is átépítik, felújítják. Az épületkomplexumba gépjárművel a Hauszmann Alajos utca felől lehet majd behajtani, a kijárat pedig a Galambóc utca irányába lesz. A masszív kerítéssel védett ingatlanba autóval csak szigorú ellenőrzés után lehet majd bejutni, ezért úgynevezett átvizsgálóterületet is létesítenek, amelyet kapuk zárnak le. Az épület biztonsági kialakításához hozzátartoznak a telekhatáron, a homlokzat síkjától nyolc méterre kiépítendő, burkolatba süllyedő pollerek is. A belső udvarokon a rakodási területek mellett 17 parkolót is kialakítanak, a mélygarázs pedig 80 autónak biztosít majd helyet.

Tavaly május elején jelent meg a Magyar Közlönyben: az AH hatékony működésének biztosítása érdekében a XI. kerületi, Fehérvári út 70. szám alatti ingatlanba költözik jelenlegi székhelyéről, a Falk Miksa utcai irodaházból. Az AH-val egy fedél alá kerülő TIBEK 2016. július 17-én kezdte meg működését egy II. kerületi, Törökvész úti bázison. A központ rendeltetése a nemzetbiztonságot, a bűnüldözést, a közbiztonságot vagy más alapvető biztonsági érdeket sértő adatok feldolgozása, elemzése, értékelő jelentések elkészítése.

A Kormányzati Adatközpont az MVM Net Távközlési Szolgáltató Zrt. most épülő gödi adatközpontjával együtt alkalmas lesz a kormányhivatali rendszerek, a közigazgatási ügyekhez kapcsolódó és szakhatósági nyilvántartások, valamint az elektronikus közigazgatási ügyintézés közvetlen kiszolgálására.