Több ezer nevelőszülő hiányzik

Infostart
2017. november 26. 18:45
A nevelőszülőséget sokan összekeverik az örökbefogadással, pedig - ahogy a SOS Gyermekfalvak gyermekjogi tanácsadója az InfoRádiónak elmondta –, a különbség nagy.

A különbséget érzékeltetve Szlankó Viola kiemelte, a nevelőszülők átmenetileg gondoskodnak azokról a gyerekekről, akiket kiemeltek a vér szerinti családjukból.

„Nagyon fontos, hogy ezeknek a gyereknek vannak szüleik, tartják is velük a kapcsolatot. A nevelőszülői hálózat fontos feladata, hogy a gyerekeket visszagondozzák a vér szerinti családjukhoz.

Ha ez valami miatt nem sikerül, akkor lehet szó örökbefogadásról.”

Magyarországon jelenleg nagyjából 5500 nevelőszülő van, azonban annak a jogszabálynak a teljesüléséhez

még egy-kétezer hiányzik,

ami szerint a 12 éven aluli gyerekeket nevelőszülőknél kell elhelyezni gyerekotthonok helyett – tette hozzá a SOS Gyermekfalvak gyermekjogi tanácsadója.

„A nevelőszülőségnek van néhány, törvény által előírt feltétel, ilyen a minimum 24 éves életkor, a büntetlen előélet. A jelöltnek egy viszonylag bonyolult kiválasztási folyamaton kell átesnie, amelyen azt vizsgálja meg a működtető, hogy alkalmas-e a nevelőszülőségre.”

A nevelőszülőség érzékeny, komplex foglalkozás, ezért egy pszichológiai szűrés is része a kiválasztásnak – mondta Szlankó Viola, hozzátéve, hogy egy hatvan, majd egy kétszáznegyven órás tanfolyamot követően környezettanulmányok, családlátogatások várnak a nevelőszülő-jelöltre.

„Ha minden jól megy és nem veszti el a lelkesedését sem, a jelentkezés után két-három hónappal nevelőszülővé válik.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A nevelőszülő nem örökbefogadó
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást