eur:
393.75
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szörnyű baleset a ködben sok halottal

Halálos közlekedési baleset történt Szolnokon szombat reggel, hárman a helyszínen életüket vesztették - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nagy ködben egy kisbusz és egy nagyobb autóbusz ütközött össze nem sokkal háromnegyed hat előtt a 4-es út 99. kilométerénél, a Szent István hídnál - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője.

S. Tóth Anikó elmondta: a karambolban a kisbusz utasai közül hárman meghaltak, két elhunytat a szolnoki tűzoltók feszítővágóval emeltek ki a járműből. Az első információk szerint nyolcan könnyebben, négyen súlyosan megsérültek.

Kardos József, a megyei mentőszolgálat vezetője az MTI-nek megerősítette, hogy tíznél többen sérültek meg a balesetben.

A Ford Transit előzés közben frontálisan ütközött össze a nagyobb busszal, amelybe aztán hátulról belecsapódott egy személygépkocsi. Utóbbiban senki nem sérült meg - közölte Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A balesetet szenvedett kisbusz román, a nagyobb jármű magyar rendszámú - jelentette az MTI munkatársa a helyszínről.

A rendőrök az érintett útszakaszt lezárták, a helyszínelés alatt forgalomirányításra és terelésre kell számítani.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×